Időjárás

Továbbra is kitart a meleg idő. A héten a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 32 fok között valószínű.

Hétfő: A sok napsütés mellett csak kevés gomolyfelhő lehet, csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik a déli szél. A hőmérséklet délután 31 és 35, késő este 20 és 26 fok között várható.

Kedd: Nyugaton, északnyugaton megnövekszik a felhőzet, másutt főként az erőteljes gomolyfelhő-képződés lesz jellemző. Többfelé várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is kialakulhat. Nyugat felől egyre nagyobb területen a délnyugati szél északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható, de az Északi-középhegység völgyeiben ennél hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 26 és 30, másutt 31 és 35 fok között alakul.

Szerda: Szakadozott felhőzet, illetve gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüt a nap, a nap második felétől csökkenhet a felhőzet nyugat felől. Napközben már főként a Dunától keletre várható elszórtan zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, zivatar környékén meg is erősödhet a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.

Csütörtök: Gomolyfelhős, napos idő várható, csak helyenként lehet zápor, zivatar. Az északkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül valószínű.

Péntek: Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Legfeljebb helyenként fordulhat elő zápor, zivatar. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 32 fok között valószínű.

Szombat: Gomolyfelhős, napos idő valószínű, csak néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között várható.

Vasárnap: Gomolyfelhős, napos idő várható, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. Az északkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 33 fok között alakul.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.