Időjárás

A kö­vet­kező na­pok­ban elszórtan bárhol előfordulhat kisebb záporeső, a magasabb területeken akár még havazás is. Ugya­n­ak­kor a nap is elő­bú­jik!

Hétfő: A napos időszakok között felhőátvonulásokra számíthatunk, amelyekből elszórtan alakulhat ki záporeső, a hegyekben, illetve estétől néhol síkvidéken is hózápor. Az északnyugati szelet kezdetben többfelé erős, főleg a Dunántúlon néhol viharos lökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között várható. Késő estére -2, +3 fokig hűl le a levegő.

Kedd: Hajnaltájt északnyugaton, nyugaton, később a középső, délután a keleti tájakon is erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható csapadék: hó, havas eső, eső egyaránt eshet. Többfelé megélénkül, a Dunántúl északi részén meg is erősödhet a nyugatias szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -4 fok között alakul, de északkeleten ennél kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

Szerda: Napközben szakadozik a felhőzet, erősen és közepesen felhős időszakok egyaránt lesznek. Szórványosan valószínű zápor, hózápor, hajnalban délnyugaton ónos eső is előfordulhat. Az északnyugati szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Csütörtök: Gyengébben és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között alakul.

Péntek: Megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely estére a Dunántúlon meg is vastagszik. Nyugaton, délnyugaton hószállingózás is lehet. A keleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között alakul.

Szombat: Erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban az ország északi felén várható havazás, helyenként havas eső, ónos eső is lehet. Az északi, északkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Vasárnap: Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten napközben havazás, estefelé északnyugaton eső valószínű, átmenetileg havas eső, ónos eső is lehet. A déli, délkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, északkeleten lesz a hideg.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat