Időjárás

A hét közepén eléri az országot és bekebelezi a szibériai eredetű hideg levegő, így erős, viharos széllel megérkeznek a kemény mínuszok. Addig viszont rendszeres és kiadós esőzésekre lehet számítani. Csütörtöktől a hajnalok mínusz 9 fok alá süllyednek, hétvégén a fagyzugos helyeken akár -20 fok alá hűlhet a levegő.

Hétfőn estig borult idő várható, csak ezt követően szakadozhat fel nagyobb területen a felhőzet az Észak-Dunántúl irányából. Országszerte, de kitartóbban a Dunától keletre számíthatunk csapadékra, estig kisebb-nagyobb megszakításokkal eshet, 5-15, keleten néhol 20 mm is összegyűlhet. A déli, délnyugati megyékben akár az ég is megdörrenhet. Estefelé a Dunántúli-középhegység magasabb részein a csapadékhullás vége felé átmeneti havazás elképzelhető. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul, északnyugaton lesz a leghidegebb. Késő estére -1, +7 fok közé hűl le a levegő.

Kedden az éjszakai átmeneti felszakadozást követően nyugat felől beborul az égbolt. Hajnalra északkeleten valószínűleg megszűnik a vegyes csapadék, ugyanakkor az éjszaka második felében délnyugat felől már egyre többfelé eleredhet az eső, utóbbi csapadékrendszer fokozatosan kelet felé helyeződik. Az északi megyékben az eső mellett havas eső, havazás is előfordul. Néhol ónos eső sem kizárt. Estétől már vékonyodhat a felhőtakaró. Helyenként megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +9 fok között alakul, de délkeleten néhol 10, 13 fokot is mérhetnek.

Szerdán éjjel átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, napközben azonban ismét erősen felhős, illetve borult idő lesz a jellemző. Délelőtt szórványosan, a délutáni, esti órákban már sokfelé várható eső. Főként az északi, északnyugati megyékben számítani lehet havas esőre, havazásra is. Néhol ónos eső sem kizárt. Az északi, északnyugati szél több helyen megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +12 fok között alakul, a délkeleti országrészben mérhetik a magasabb értékeket.

Csütörtökön délelőtt még jobbára borult idő várható, majd délután nyugat felől egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, felhőátvonulások lehetnek, estig inkább csak a Tiszántúlon maradhat borult az ég. Sokfelé, estétől már inkább csak a Tiszántúli területeken valószínű csapadék: az esőt nyugat, északnyugat felől havazás váltja fel mindenütt. Az északi, északnyugati szél megerősödik, sok helyütt viharossá fokozódik. A hajnali, reggeli órákban általában -9, +9 fok valószínű, napközben pedig fokozatosan hűl a levegő.

Pénteken felhőátvonulások várhatók, a nyugati országrészben hosszabb, a keleti tájakon rövidebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat hózápor. Az északnyugati, nyugati szelet erős, a Dunántúlon több helyen viharos széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -15 fok között alakul, de a havas, derült, szélvédett részeken akár -16, -20 fokot is mérhetnek. Valószínűleg délután sem lesz melegebb -1, -9 foknál.

Szombaton felhőátvonulásokra van kilátás több-kevesebb napsütéssel, szórványosan hózáporokkal. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik. A minimum-hőmérséklet általában -8 és -15 fok között alakul, de a havas, derült, szélvédett részeken akár -16, -20 fokig is lehűlhet a levegő. Délután is csak -1, -9 fok valószínű.

Vasárnap átmeneti felszakadozások mellett többnyire erősen felhős időben lesz részünk. Szórványosan kialakulhat hózápor. Több helyütt megerősödik az északi szél. A minimum általában -7 és -15 fok között várható, de a havas, derült, szélvédett részeken akár -16, -22 fokig is süllyedhet a hőmérséklet. Délután -1, -9 fok valószínű.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat