A hét első felében kellemes és napos, a második felében azonban már borongós időjárásra számíthatunk.
Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult időben lesz részünk, a nap első felében lehet több felszakadozás. Csak helyenként fordulhat elő gyenge eső. A többnyire mérsékelt déli, délnyugati szél estétől megélénkül. A hőmérséklet kora délután 5, 13, késő este 3, 11 fok között várható.
Kedden döntően erősen felhős lesz az ég átmeneti felszakadozásokkal. Összességében többfelé valószínű időszakos eső, zápor, egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt. Napközben nagyobb területen lehet hosszabb csapadékszünet. A délnyugati, nyugati szél élénk, olykor erős lesz, csak estétől mérséklődik átmenetileg a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között várható, a Dél-Dunántúlon lesz a legmelegebb.
Szerdán éjjel még többfelé várható eső, zápor, de északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. Napközben felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel, egyre kevesebb helyen alakul ki zápor. Hajnalban főleg a délnyugati szélvédett tájakon átmenetileg ködfoltok képződhetnek. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.
Csütörtökön változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel, helyenként esővel, záporral. Hajnalban ködfoltok is lehetnek. A nyugati, délnyugati szelet időnként élénk lökések kísérik. Hajnalban -2 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet, kora délután 8, 15 fok várható.
Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég és szórványosan számítani kell esőre, záporra. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között valószínű, a szélvédett északkeleti és nyugati részeken lehet fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.
Szombaton változóan felhős idő lehet több-kevesebb napsütéssel, majd vastagodhat a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül. Hajnalban -4, +3, kora délután 5, 10 fokot mérhetnek.
Vasárnap nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég, majd csökkenhet a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szél több helyütt megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 15 fok között alakul.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat