Kézilabda

Győzelemmel nyitotta a tavaszi szezont Szerencs Város Sportegyesületének női kézilabdacsapata. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei női kézilabda bajnokság idei első fordulójában 2015. március 21-én Mezőkeresztesre utaztak a lányok, ahol óriási küzdelemben 22-24 arányú győzelmet arattak a házigazdák felett.

Az idegenben lejátszott találkozóról a csapat trénere, Szőke Ildikó tájékoztatta a Szerencsi Híreket: Mezőkeresztes fogadta a szerencsi kézilabdás lányokat a tavaszi forduló első mérkőzésén. Sérülések, hiányzások miatt zömmel a fiatal korú játékosokkal álltak pályára a mieink, ezért az ő tapasztalatlanságuk, rutintalanságuk miatt nagyobb teher hárult a nagyobb gyakorlattal rendelkező játékosokra. Ennek ellenére mindenki megtalálta helyét a pályán, és tudásának legjobbját nyújtva vette fel a küzdelmet az ellenféllel.

Az első félidő negyedik percéig a két csapat szoros küzdelmet folytatott, de a szerencsieknek három, egymást követő lerohanás góllal sikerült előnyt szerezniük, mely különbség a félidő végéig állandósult (10-13).A pihenő a Mezőkeresztesnek kedvezett, a második játékrész 9. percére a fellazult védelemnek, támadásban a kihagyott helyzeteknek köszönhetően kiegyenlítettek. A mieink azonban nem adták könnyen magukat, időkérés után új lendülettel léptek vissza a pályára, és nagyobb odafigyeléssel értékesítették a helyzeteiket, így az újból megszerzett előnyt, már meg is tartották.

Az előzetes várakozások ellenére, a kiemelkedő kapusteljesítmény mellett, szorosabb játékkal hozták haza a 2 pontot a szerencsi kézilabdás lányok. Külön öröm, hogy Nagy Evelin – nem saját posztjáról szerzett első bajnoki góljával is – hozzájárult a győzelemhez. Végeredmény: Mezőkeresztes VSE – Szerencs VSE: 22-24.Szerencs VSE: Fábián L., Koppán N. (kapusok); Bliszkó Zs., Buri N.(7), Fábián J.(7), Katona B.(2), Laczkó O.(2), Nagy E.(1), Szolnoki T.(5), Szigeti D., Tamás K., Toronya B., Vanger D. Edző: Szőke Ildikó.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.