A Kulcsár Anita Sportcsarnokban játszotta soron következő mérkőzését Szerencs Város Sportegyesületének női kézilabdacsapata. A lányok 2015. április 18-án a Miskolc Handball gárdáját fogadták a hazai pályán, ahol nagy hajrával, rendkívül szoros végjátékkal 24-25 arányban veszítették el a gólzáporos találkozót.
A mérkőzésről Szőke Ildikó edző tájékoztatta a Szerencsi Híreket: a szerencsi lányok álomszerűen kezdték a meccset. Kitűnő védekezéssel, gyors, könnyű gólokkal négy találatos előnyt is szereztek, ám a hetedik perc után életre kelt a miskolci gárda, valamint a hazaiak sorozatos gól nélküli támadásainak és egymás utáni labdaeladásainak köszönhetően az első félidő 16. percére kiegyenlítettek a vendégek. Ezt az ostromot még sikerült visszaszorítani, így az itthoniak kétgólos előnyével fordulhattak a csapatok. A második félidő képe nem sokban változott, a megyeszékhelyiek a hatodik percben átvették a vezetést. A hazaiak loholtak az eredmény után, s a vége előtt nyolc perccel sikerült kiegyenlíteniük, majd megfordítani a mérkőzés állását, de a miskolciak sem adták magukat könnyen. Az utolsó percben még döntetlen volt az állás, ám az ellenfélnek befújt büntetővel végképp megpecsételődött a meccs kimenetele. Szerencs VSE – M. Handball SE: 24-25.Szerencs VSE: kapus: Fábián L.; mezőnyjátékosok: Bliszkó Zs., Buri N.(5), Demeter B., Fábián J.(4), Holly E. (3), Katona B.(1), Laczkó O.(5), Nagy E., Szigeti D., Szolnoki T.(6), Tamás L., Toronya B., Vanger D.