Nagyarányú sikerrel zárta a megyei felnőtt kosárlabda-bajnokság alapszakaszát a szerencsi csapat. A gárda hibátlan mérleggel, veretlenül végzett az élen, így első helyen jutott a bajnoki döntőbe.
Az alapszakasz utolsó fordulójában május 10-én a miskolci MEAFC csapatát fogadták a mieink. Bár a mérkőzés előtt már biztos volt a szerencsiek alapszakasz győzelme, a cél a makulátlan mérleg megőrzése volt. Endrész Tamás edző tájékoztatása szerint az első negyed még szoros küzdelmet hozott, de a folytatásban főként a szerencsi csapat sebessége dominált. „Sikeresen lehoztunk egy 26-4-es arányú második negyedet, ahol eldőlt a mérkőzés, így a továbbiakban felszabadultan játszhattunk” – nyilatkozta az edző. Hozzátette, hogy a rutinos miskolci rivális ellen a játékuk gyorsasága volt a döntő tényező. A csapat ezzel megőrizte veretlenségét az egész alapszakasz során. „Gratulálok a csapatnak a makulátlan alapszakaszhoz!” – fogalmazott a tréner.
A bajnoki cím sorsa a megyei döntőben dől el, amelyet június 7-én rendeznek a házigazda Tiszaújvárosban. Bár a szerencsiek idén egyszer már nagy arányban legyőzték őket, az edző szerint nem szabad elbízniuk magukat. „Jó eséllyel és önbizalommal vághatunk majd neki a döntőnek, de nem szabad elbízni magunkat” – mondta Endrész Tamás.