Kosárlabda

Az NB II keleti csoportjában szereplő férfi kosárlabdacsapatunk február 20-án hazai pályán játszotta soron következő mérkőzését. 

A Szerencs VSE együttese ezúttal Cegléd gárdáját fogadta a Kulcsár Anita Sportcsarnokban, ahol a vendégek 66–81 arányú győzelmet arattak. Együttesünk tizenhárom lejátszott mérkőzés után hat győzelemmel és hét vereséggel a nyolcadik helyet foglalja el a tabellán.

Gulyás László edző az alábbiak szerint értékelte a mérkőzést: a megbeszélt nagy sebesség helyett lassan kezdtünk és pontatlanul is, de ez az elején nem bosszulta meg magát, mert az ellenfél még többet hibázott. Ahogy telt az idő, látszott, hogy sebességet kellene váltani, de nem sikerült, sőt a harmadik negyedben a fáradtság is jelentkezett, egyre több rossz döntés formájában.

Nyilván nem segített sokat az a tény, hogy négy ember hiányzott sérülés és betegség miatt a szokásos rotációból, de úgy éreztem, hogy nagyobb hittel és akaraterővel megnyerhettük volna a mérkőzést. Sajnálom az elszalasztott lehetőséget, mert egy a mienkénél pillanatnyilag magasabban jegyzett csapatot verhettünk volna meg.

Szerencs VSE – Ceglédi KE: 66-81 (21-16,15-16,17-31,13-18)Szerencs VSE: Jakab László, Meczó Kristóf, Marton Péter, Szárnya Gábor, Endrész Tamás. Csere: Marton Bence, Jurák Csongor, Kovács Kristóf, Szabó Zsolt. Edző: Gulyás László.