Közélet

Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzata megemlékezést tartott febuár 5-én a málenkij robot áldozatainak 77. évfordulója alkalmából.

A szerencsi emlékműnél a jelenlévőket Árvay László, a Szerencsi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte, majd Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője beszélt. Hangsúlyozta, hogy a betelepített német ajkúak már az 1848-as forradalom és szabadságharc idején is a magyarok oldalán harcoltak, nem pedig a Habsburg Birodalom részeként. Részeseivé váltak a magyar történelemnek és ugyan olyan elszántsággal küzdöttek a szabadságért.

Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere beszédében arra emlékeztetett, hogy nem szabad felednünk az 1945-ös eseményeket. Rengeteg helybélinek csupán annyi volt a „bűne”, hogy német származásúak vagy kiejtésű nevük volt. Ezek alapján a Vörös Hadsereg a térségből közel 4 ezer embert hurcolt el, majd szállítottak embertelen körülmények között marhavagonokban kényszermunkára a Szovjetunióba.

A Magyar Vitézi rend és a Szatmár Megyei Német Demokrata Fórum képviselőjének beszédét követően a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit, virágait.

Fotó: Nagy István/Szerencsi Hírek, borítókép: terrorhaza.hu

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.