Közélet

A Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézetben (ESZEI) ezen az éven is két személyt díjaztak kiemelkedő szakmai tevékenységükért.

Az Országgyűlés 2014-ben a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna, hazánk első főápolónője születésének évfordulója alkalmából. A jeles naphoz kapcsolódva február 21-én dr. Bobkó Géza, a rendelőintézet igazgató főorvosa és Nyiri Tibor polgármester méltatta az egészségügyi dolgozókat, majd adta át az elismeréseket.

„Ilyenkor az ápolókat köszöntjük, de úgy gondolom minden egészségügyi dolgozó megérdemli, hogy méltassák és köszönetünket fejezzük ki” – kezdte beszédében Nyiri Tibor, majd hozzátette ez egy csapatmunka, mindenkire szükség van az egészségügy működéséhez. A városvezető ezután Kossuth Zsuzsanna hősiességét emelte ki. Elmondta, hogy élete során nagy szenvedésen ment keresztül, hiszen több családtagját, köztük gyermekét is elvesztette. A sok fájdalom ellenére mégis példát mutatott a magyarságnak és a világnak egyaránt. A legelső katonakórházakat is ő szervezte meg 1849-ben, munkájának eredményeként alig három hónap alatt több, mint 70 tábori kórház létesült. Nyiri Tibor hangsúlyozta, hogy az önkormányzat erejéhez mérten támogatja a rendelőintézet stabil működését. A fejlesztésekre is nagy hangsúlyt fektetnek, az elmúlt években számos új eszköz beszerzéséhez a járult hozzá a város. Beszéde végén még egyszer köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az egész éves munkájukért, elhivatottságukért és kitartásukért.

Dr. Bobkó Géza mondandójában kiemelte, hogy az ápolók és szakdolgozók ugyanolyan megbecsülést érdemelnek, mint például az orvosok. Munkájuk létszükség az egészségügyben, ami az utóbbi években még jobban felértékelődött. A szerencsi intézet minden dolgozóját megbecsülik. Hozzátette: igyekeznek megteremteni minden olyan feltételt, amellyel a környéken élő több tízezer ember a kor igényeinek megfelelő ellátásban részesülhet. Az igazgató főorvos hangsúlyozta, hogy Szerencs is csatlakozott a Richter Egészségváros programsorozathoz. Magyarország egyik legfontosabb gyógyszeripari vállalata május végén számos ingyenes szűrővizsgálattal várja majd a helyi lakosokat. Ez is azt mutatja, hogy a városvezetés prioritással kezeli az egészségvédelmet.

Balról jobbra: dr. Bobkó Géza, Zilahi Sándorné, Szikoráné Szalánczi Gabriella és Nyiri Tibor. Fotó: Szerencsi Hírek – Nagy István

A beszédek után átadásra kerültek az elismerések. A hagyományoktól eltérően a rendelőintézetben szavazásra bocsátották a jelöléseket, ezek alapján születettek meg az eredmények. Lelkiismeretes és magas szinten végzett szakmai munkájáért, valamint a betegellátásban tanúsított humánus hozzáállásáért a Magyar Ápolók Napja alkalmából dicséretben részesült Szikoráné Szalánczi Gabriella és Zilahi Sándorné. Mindketten limitált kiadású Kossuth Zsuzsanna ezüst emlékérmet, virágcsokrot és emléklapot vehettek át.

Az eseményt Benedekné Téglási Mária saját verse, valamint a Hegyalja Folk Akusztik zenekar fellépése tette még emelkedettebbé.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.