A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtárban működő klubok, szakkörök, kórusok és közösségek számára március 1-én utó-farsangi mulatságot rendeztek.
A Rákóczi-vár színháztermében a megjelenteket Király Judit, a kulturális intézmény igazgatója köszöntötte, aki elmondta, hogy a legutolsó közösségi farsangi összejövetel még 2020-ban volt. „Rövidesen kitört a koronavírus-járvány és szinte az összes nyilvános eseményt hosszú időre szüneteltetni kellett” – mondta az igazgató. Hangsúlyozta: a várban azóta már pezseg az élet. A különböző klubfoglalkozások újra teljes gőzzel működnek.
Nyiri Tibor polgármester beszédében kiemelte, hogy sok új arcot vélt felfedezni a közönség soraiban. Örvendetesnek tartja, hogy a városi klubok és szakkörök létszáma nem csökken. Ezek lehetőséget adnak a fiatalabb és az idősebb embereknek egyaránt, hogy aktív résztvevőjévé váljanak a közösségnek.
Ezt követően a helyi szenior örömtáncosok léptek színpadra, majd a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár dolgozóinak farsangi jelmezeinek bemutatója következett, akik mindannyian középkori ruhába bújtak. A várkapitányi szerep Király Juditnak jutott, mások írnoknak, fegyvermesternek, vajákos asszonynak, katonának vagy szakácsnak öltöztek be. A kulturális intézmény hivatalos egerésze Mázli cica, aki erre a napra megkapta a Rákóczi-vár űrnője titulust is. Ehhez kapcsolódva Király Judit viccesen megjegyezte, hogy ők most mindannyian a négylábú hűséges szolgái.
Ezután Pallai Miklós és Tóth Ibolya komikus előadása következett, majd a klubok, szakkörök, kórusok tagjai is bemutatták farsangi jelmezüket, akik között volt bohóc, kalóz, apáca, boszorkány és vándorlegény is. A legjobb maskarákat zsűri pontozta. Az esemény további részében a Classic zenekar szórakoztatta a megjelenteket.
- Galéria: