A kilencvenéves Kiss Jánosnét köszöntötte július 12-én születésnapja alkalmából dr. Bobkó Géza alpolgármester, aki átadta az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklapot és a város ajándékait.
Önkéntes munka az Erzsébet téri játszótéren
Halász Tiborné azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy a saját példáján bemutatva, mindenki tehet kicsit a helyi közösségért. Elmondása szerint már akár egy 30 perces társadalmi munkával is sokat szépülhet a város. A szerencsi nyugdíjas július 12-én unokáival együtt azzal a szándékkal ment ki az Erzsébet téri játszótérre, hogy kicsit szebbé varázsolják. A területen többek között gyomláltak, szemetet szedtek, takarítottak és a homokozót tisztították meg.
III. Szerencsi Szent Iván-Napi Vigasság
A Mozdulj Szerencs közösség, Szerencs Város Önkormányzata és a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár idén harmadik alkalommal rendezte meg a Szent Iván-éji Vigasságot június 24-én a volt cukorgyári hűtőtavaknál.
Harmadik alkalommal is „Ond Jó”
Hagyományteremtő szándékkal harmadik alkalommal rendezték meg június 24-én az „Ond Jó” elnevezésű civil eseményt. A programot a helyi játszótéren tartották, ahová faültetés és egy étkezés keretén belül várták az érdeklődőket.
Életműdíjat kapott dr. Bazsa Geyza ortopéd főorvos
A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Elnökségének a döntése értelmében Életmű díjjal jutalmazták dr. Bazsa Geyza ortopéd főorvosnak a szakmai munkáját, aki a szerencsi rendelőintézet szakorvosa. A rangos elismerést június 21-én vette át a kitüntettet Miskolcon és köszöntötték a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet dolgozói.
CAC Kutyakiállítás Szerencsen
Negyedik alkalommal került megrendezésre június 18-án Szerencsi CAC Kutyakiállítás. A Rákóczi-vár kertjében több mint 130 fajta, összesen 508 kutya vett részt a megmérettetésben.
Ötödik alkalommal is Szerencs Forever
Városunkban töretlen népszerűségnek örvend a kosárlabda. A „Szerencs Forever” barátságos kosármérkőzést már ötödik alkalommal tartották meg június 3-án, a szerencsi Hunyadi Sportcsarnokban.
Tűzoltó-, Családi-, és Gyermeknap a Rákóczi-várban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó Szövetség, Szerencs Város Önkormányzata, valamint Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár közös szervezésében Tűzoltó Szakmai és Családi Napot rendeztek május 27-én a szerencsi Rákóczi-vár teljes területén.
Boldog születésnapot Marika néni
Szabó Józsefnét köszöntötte május 10-én Nyiri Tibor polgármester, aki ezen a napon ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. A Gyémántkapu Idősek Otthonában a városvezető – az ajándékok mellett – átadta Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevelét.
Szebbé tették a környezetet
Önkormányzati dolgozók és diákok szedték a szemetet április 27-28-a között Szerencsen. A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma.