Meggyújtották az első adventi gyertyát december 2-án a Rákóczi-vár belső udvarán.
Az eseményen Kocsis Sándor római katolikus plébános osztotta meg ünnepi gondolatait. Beszédében elmondta, hogy az idő a legfontosabb dolog az életünkben, melyet Istentől kapunk.
– Használjuk jól az időt advent időszakában: szeretetre és Jézus születésének várására. Töltsük úgy a várakozást, hogy embertársainkkal békességben legyünk – mondta Kocsis Sándor.
Ezt követően két óvodás segítségével meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún. Az este további részében a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Micimackó csoportja zenés-táncos produkciójával szórakoztatta a megjelenteket, majd a Bolyai János Katolikus Általános Iskola tanulóinak zenés műsorát tekinthették meg az eseményre kilátogatók.
Az ünnepi műsor zárásaként a Nyárutó Nyugdíjas Klub Nefelejcs népdalkörének énekes produkcióját hallhatta a közönség. A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár forralt borral, meleg teával és süteményekkel kedveskedett a megjelenteknek.