Kultúra - Szabadidő

A hagyományokhoz híven szeptember első vasárnapján tartották meg a szerencsi Kisboldogasszony római katolikus templom búcsúünnepét. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Ft. Juhász Ferenc pápai káplán, Miskolc-Mindszenti esperes-plébános és pasztorális helynök volt. A szentmisén koncelebrált Marosi Balázs helyi plébániai kormányzó.

Juhász Ferenc atya örömmel köszöntötte a szerencsi híveket, majd kiemelte az emberi szeretet és jóság fontosságát, amely az ilyen ünnepeken különösen is megmutatkozik. A búcsúra a helyi közösség egy imanyolcaddal készült, amelynek során naponta háromszor gyűltek össze a templomban, hogy a városért és a közösség lelki megújulásáért imádkozzanak.

A szervezők és a hívek odaadását dicséri, hogy a búcsúra rengeteg adomány és házi sütemény érkezett. Sokan segítettek a templom takarításában és díszítésében, a vasárnapi ünnepen pedig a vendégek fogadásában és megkínálásában. „Köszönet a szolgálatokért, intézményeink vezetőinek és dolgozóinak minden segítségért és mindenkinek mindenért! Hála és dicsőség az Úrnak minden ajándékáért!” – fogalmazott a plébánia közleménye.

  • Galéria:
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.