Megye

A mintegy kétezer-ötszáz fős Mezőzombor lakosságának egyötöde töltötte be hatvanadik életévét, közülük közel háromszázan vettek részt az önkormányzat által szervezett szépkorúak ünneplésén október 6-én.

Az eseményen Koncz Ferenc országgyűlési képviselő és Radó Béla polgármester köszöntötte a megjelenteket, akik fergeteges színpadi produkcióknak, így a helyi óvodások palotástáncának, a Balassi Bálint Népdalkör csokrainak, a szerencsi Hajnali Néptáncegyüttes összeállításának, végül Dékány Sarolta és Koós János táncdalénekes slágereinek tapsolhattak.

Az önkormányzat igazi disznótoros vacsorával látta vendégül az ünnepelteket, akik pluszként egy, a nap dátumával ellátott díszdobozt is kaptak ajándékul. Az eseményen külön köszöntötték a település legidősebb hölgy és férfitagját, illetve az aranylakodalmukat ebben az esztendőben ünneplő házaspárokat.

Forrás: SfL

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.