Megye

Három évvel ezelőtt Kiss Gábor korábbi ankarai nagykövet és felesége kezdeményezte, hogy magyar és török amatőr fotósok készítsenek hazánk és Törökország egy-egy városáról, illetve tájegységéről felvételeket.

A projekt célja volt a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, társadalmi kapcsolatok, továbbá az országimázs erősítése. A kiválasztott helyek között szerepelt Tokaj-hegyalja és Törökország harmadik legnagyobb városa, Izmir.

A fotók elkészültek, a darabokból először Izmirben nyílt tárlat tavaly novemberben. A felvételek – amelyekből albumot állítottak össze – hazai bemutatását szombaton tartották meg Mádon, „Izmir-Tokaj – Két Nemzet, Egy Kamera” címmel. A programot – amelyet megtisztelt jelenlétével Koncz Ferenc a térség országgyűlési képviselője, továbbá Őexcellenciája Ahmet Akif Oktay, Törökország budapesti nagykövete és Demeter Ervin a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal vezetője – Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Christoper Dologh tiszteletbeli konzul és Szőcs Géza miniszterelnöki megbízott.

Schmitt Pál hangsúlyozta gondolatai között, hogy két ország együttműködését sokféle dimenzióból érzékelhetjük, legyen az politikai, gazdasági, kulturális, idegenforgalmi, esetleg védelmi. Jelen esetben ezeken keresztül is megmutatkozik a Török-Magyar barátság, tisztelet. - Kapcsolatainkat a legmagasabb szinten ápoljuk, ez alkalommal a kulturális együttműködés a példa, hiszen a „két nemzet – egy fotó” c. program immár hagyomány a két ország között – utalt Schmitt Pál arra, hogy korábban Budapest és Ankara, majd Pécs és Isztambul Beyoglu kerülete között valósult meg hasonló projekt.

A mádi a Furmint Alkotóházban megrendezett fotókiállítás Izmir Város Önkormányzatának és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal támogatásának köszönhetően valósult meg.

Forrás: SfL