Megye

Burkolatfelújítási munkát végzett május 9-től a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 37-es főút szerencsi, 5,1 kilométeres szakaszán az ipari park és a mezőzombori körforgalom között. Az építkezés július 9-ig tervezett ideje alatt a Miskolcról érkezőknek Mezőzombor irányába terelést, Sátoraljaújhely felől egyirányú forgalmi rendet és sebességkorlátozást vezettek be a szakemberek.

A fővállalkozó tájékoztatása szerint már június 16-án, csütörtökön a délutáni órákban visszaadják a lezárt a szakaszt a forgalomnak, így megszűnnek a korábbi terelések, ezáltal Szerencsen a Fecskésen és Mezőzomboron is mérséklődik a gépjárműveknek a száma. Szerencsen, a Rákóczi út alsó szakaszán azonban továbbra is tilos marad a megállás, hiszen itt rövidesen kezdődik az útfelújítás a fecskési vasúti átjáróig, majd a Szerencs tábla végétől Mezőzombor irányába.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.