Oktatás - Nevelés

Klasszikus témákat érintettek, nem okozhattak meglepetést a vizsgázóknak a középszintű történelem érettségi esszéfeladatai – mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár, aki szerint mindkét magyar téma a tananyag szerves része, a felkészült érettségizőknek nem okozhattak gondot.

Több mint 74 ezer diák adott számot tudásáról közép- és emelt szinten a május 9-ei történelem írásbeli érettségi vizsgákon - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. Szerencsen a történelem írásbeli vizsga rendben lezajlott. 

A hivatal összegzése szerint középszinten 1266 helyszínen 68 821 tanuló, emelt szinten 115 helyszínen 5811 diák tett érettségi vizsgát. A történelem középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tartott. A vizsgázóknak egy központi feladatsort kellett megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második része szöveges (kifejtendő) feladatokból állt. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatta be az egyes feladatok között és azok megoldásának sorrendjét is meghatározhatta.

Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkották. Az összes feladat mintegy fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozott. A vizsgázók a rövid esszéknél két egyetemes – ipari forradalom, keleti blokk gazdasága –, a hosszú esszéknél két magyar – Magyarország etnikai változásai a XVIII. században, nyilas rémuralom – közül választhattak egy-egy feladatot. A feladatlap megoldásához megengedett segédeszköz vizsgázónként a középiskolai történelmi atlasz. 

A történelem emelt szintű írásbeli vizsgája 240 percig tartott. Két feladatsorból állt: egyszerű, rövid választ igénylő, valamint szöveges - kifejtendő - feladatokból. A vizsgázónak először az I. feladatlapot kellett megoldani. A vizsgadolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelőtanár gyűjtötte össze. Ezután osztották ki a II. feladatlapot.

Az írásbeli feladatsort - ahogy középszinten is - 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkották. Az összes feladat mintegy fele itt is az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozott. Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

forrás: eduline.hu/MTI

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.