Oktatás - Nevelés

Megtartották a városi pedagógus napot június 7-én a Rákóczi- vár Színháztermében.

Szerencs Város Önkormányzata a hagyományoknak megfelelően minden évben közös ünneplésre hívja a városban működő oktatási- nevelési intézményekben jelenleg is dolgozó és a már nyugdíjas éveiket töltő pedagógusokat. Az eseményt dr. Egeli Zsolt alpolgármester nyitotta meg, majd Koncz Ferenc országgyűlési képviselő mondott köszönetet a pedagógusoknak a fáradtságos munkájukért.

Ezt követően az önkormányzat elismerő oklevelét vették át azok a nyugdíjas pedagógusok, akik diplomájuk megszerzésének jubileumát ünneplik ebben az évben. Gyémánt diplomát vehetett át idén Hudák Pálné, Balogh Sándorné, illetve Magyar János. Ők 60 évvel ezelőtt szerezték meg a tanári illetve tanítói képesítést.

Arany diplomára jogosultak, azaz 50 évvel ezelőtt fejezték be felsőoktatási tanulmányaikat: Czakó Béláné, Győrik Ferenc, Jánosi Józsefné, Majoros Zoltánné, valamint Stempek Lászlóné. Idén a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola két pedagógusát, Vaszily Miklósnét és Varkoly Erikát az Emberi Erőforrások Minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntetett ki, amit az ünnepség keretében vehettek át.

A pedagógusnapon fellépett a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Napsugár épületének a Süni csoportja, a Hajnali Néptáncegyüttes, valamint a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola Igrice néptánccsoportja.

Az eseményen készült fotókat ide kattintva tekintheti meg!

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.