Oktatás - Nevelés

A Bocskai István Katolikus Gimnázium diákjai kimagasló eredményeket értek el két, a közelmúltban rendezett megyei idegennyelvi versenyen.

Évek óta töretlen lelkesedéssel készülünk a miskolci Jedlik Ányos Tudományos Ismeretterjesztő Társaság által megszervezett versenyekre, ahol B-A-Z megye 14-19 éves tanulói mérhetik össze tudásukat. A Jedlik Ányos szavalóverseny idén jubilált, 10. születésnapját ünnepelte.

Angol, német, francia, olasz és orosz nyelven előadott költeménnyel lehetett indulni a versenyen. Ennek kapcsán a versenyszellemű diákjaink Ács Kincső, 10. A osztályos, és Halász Ivett, 10. H osztályos lányaink gondoltak egy merészet, és felkészítő tanáruk javaslatára az angol mellett, olasz nyelvből is porondra léptek az idén. Kincső angolból döntős lett, olaszból pedig a dobogó 3. fokára léphetett fel. Ivett olaszból döntős lett, angolból pedig megszerezte a 3. helyet a nívós versenyen.

A dr. Gárdus János nevét viselő angol verseny két fordulóból állt, ahol a tanulóink több nyelvi készségben is megmutathatták jártasságukat: írásbeli feladatsor, magnóhallgatás, és vita váltották egymást . Döntőbe jutott három diákunk: Ács Kincső 10. A, Takács Hanga 10. H és Szabó Luca 10. H osztályosok. Kincső 6., Luca 7., Hanga pedig a 8. helyen végzett a megmérettetésen.

Gratulálunk és büszkék vagyunk a diákjainkra!

Jurák Józsefné felkészítő tanár

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.