A Szerencsi Szakképzési Centrum sikeresen valósította meg az égisze alatt létrejövő ágazati képzőközpont infrastrukturális és szakmai felkészítése az új szakképzési struktúra kialakításával elnevezésű projektet.
A 279,89 millió forint európai uniós támogatás segítségével a szakképzési centrum intézményei számára eszközök beszerzése, ingatlanfejlesztés és ágazati képzőközpont kialakítása valósult meg, melynek célja az aktív vállalati kapcsolatok fejlesztése, valamint a kis-és középvállalkozások oktatásban történő szerepvállalásának erősítése. Az ünnepélyes projektzárót december 8-án tartották a Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskolában.
Az eseményen elsőként Rubi Zsoltné, kancellár köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy az ágazati képzőközpont az a hely, ahol a diákok a szakmai oktatás időszaka alatt meg tudják ismerni a munka világát. A Szerencsi SZC gépészet és épületgépészet ágazatokban hozta létre az említett központot, emellett a projekt segítségével négy intézményüket fejlesztették.
A kancellár úgy fogalmazott: a szakképzés célja és feladata, hogy a vállalkozások számára olyan munkaerőt képezzen, amire igényük van, ami megfelel a kor elvárásainak.
Ugyanakkor fontos az is, hogy karrierlehetőséget tudjon biztosítani a diákok számára és mindez vonzó környezetben valósulhasson meg.
Rubi Zsoltné, a Szerencsi Szakképzési Centrum kancellárja. Fotó: Nagy István
Pölöskei Gáborné, Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára beszédében elmondta, hogy a gyakorlat mindig lenyűgözi a gyerekeket és talán innovatív gondolatokat is ébreszt bennük. „Az oktatás, a szakképzés nehéz helyzetben van, mert a gazdaság, a környezet olyan gyorsan változik körülöttünk, hogy egyszerűen nem tudunk vele lépést tartani. Ez igaz az elmélet és a gyakorlat átadására is. Ezért nagyon fontos, hogy megtanuljunk együtt dolgozni, együtt gondolkodni a gazdálkodókkal. Ha ezt megtanuljuk, akkor tőlük át tudjuk venni a legújabb technológiákat és ha mindez megtörténik, akkor olyan tudással, kompetenciákkal, készségekkel vértezzük fel a gyerekeket, amelyek nem kétséges, hogy egész életen át fogják őket kísérni” – mondta a helyettes államtitkár.
Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, a céljuk, hogy minél több fiatal tudja elképzelni a jövőjét ezen a vidéken. Ha valaki egy olyan vállalkozással kapcsolatba kerül, ami jövőképet tud adni neki, az egy óriási lehetőség. A szakképzés ebben egy hihetetlen nagy potenciál. „Azért dolgozunk, hogy legyen egy nagyon jó infrastruktúra, jó utakon lehessen eljönni ide, de a legfontosabb a közösség. Ebben az oktatásnak és a szakképzésnek nagy szerepe van. Ezért a munkáért mindenki csak hálás lehet” – hangzott el Koncz Zsófiától.
Bukta Márta, főigazgató arról szólt, az a víziójuk, hogy egyszer majd a Szerencsi SZC minőségi garanciát jelentsen arra, hogy az itt végzettséget szerzők kiváló szakemberek, akik megállják helyüket a munkaerőpiacon, versenyképes tudással rendelkeznek, készek a folyamatos megújulásra és tisztelik a munkát.
Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere. Fotó: Nagy István
Nyiri Tibor polgármester gratulált a sikeres projekthez. Arról szólt, hogy a mai világ, olyan gyorsan száguldó, változó közeg, amiben az élettapasztalattal rendelkező felnőtteknek is sokszor kapaszkodni kell, hogy ne tévedjenek el benne. „A gyermekeinknek is nehéz megtalálni a helyes utat, akik ebben a térségben többségükben hátránnyal indulnak. A különböző életkorokban a döntés mindig oly nehéz. A bonyolult világunkban és ebben a kihívásban pedagógusnak lenni igen nagy feladat. Vállalkozni arra, hogy a gyerekeket egy életre indítsuk útnak. Az iskolákban emberi értékeket és tudást adnak át. Gyermeket nevelnek és ehhez kívánok erőt, egészséget és boldog diákokat!” – zárta gondolatait a városvezető.
A borítóképen balról jobbra: Rubi Zsoltné, Pölöskei Gáborné, Koncz Zsófia, Bukta Márta és Nyiri Tibor. Fotó: Nagy István