Jeney András: "...és akkor írtam egy verset apámnak"

Dr. Jeney András Makón született. Édesapja református lelkész volt, és a család gyakran költözött új településre szerte az országban. Középiskolás éveit a debreceni Mechwart András Gépipari Technikumban végezte el, majd a Miskolci Egyetemre került a Gépészmérnöki Kar egy speciális – mai terminológiával: mérnök-matematikus – szakára. Az egyetem után Kecskeméten és Gödöllőn dolgozott, majd 1972-től a Miskolci Egyetem Matematikai Intézetében lett egyetemi tanársegéd, később adjunktus, aztán docens. A tudományos munka mellett nagyon szeretett tanítani is.

"Szerettem látni a visszacsatolásokat, mikor a diákok szemén
tükröződött, hogy megértették, amit mondtam."

Amikor én elkezdtem tanítani az akkori korosztályt, ők még úgy voltak vele, mint mi: hogy ezt most meg akarom tanulni, mert ebből fogok majd megélni. Manapság szétszórtabbak a hallgatók, másként látják (vagy nem látják) a jövőjüket. Sokan csak arra gondolnak, hogy szereznek egy diplomát, aztán majd lesz valahogy. Lehet, hogy nem ez volt az álmom, amikor ide kerültem, de nagyon szerettem a gépész tanulmányokat és ennek köszönhetem, hogy itthon is sok mindent meg tudok csinálni – meséli Jeney András, akinek családjában nagy hagyománya volt az olvasásnak és a versek szeretetének.

– Édesanyám különösen szerette a verseket: Áprily Lajos, Arany János és Ady Endre voltak a kedvenc költői. Már gyerekkorunkban is felolvasó esteket tartott. Nem szavalta, mondta a verseket. Nem hallottam senkitől úgy verset mondani, ahogy édesanyámtól. Édesapám is szerette a költészetet. Idősebb korában, hogy a szellemi frissességét megőrizze, hosszú verseket tanult meg kívülről. Azt mondhatom, hogy az irodalom közelében éltünk, rengeteg könyvünk volt és örököltem is nagyon sokat – folytatja Jeney András, aki édesapjának írta első költeményét.

– Amikor édesapám 85 éves lett, eszembe jutott, hogy meg kellene valahogy örökíteni az ő sorsát. Elég sok hátratételt élt meg élete során. Az a sok vándorlás is részben azért volt gyermekkoromban. Egyik esetben az ’56 os forradalomban való részvétel vádjával is megzsarolták, így kényszerítve egy másik faluba való távozásra. Tehát ott motoszkált bennem, hogy írásos nyoma is maradjon az ő szolgáló életének; és akkor írtam egy verset apámnak. Ez volt az első. Megfoghatatlan, honnan jöttek a ritmusban rímelő szavak. Aztán, amikor megtudtam, hogy Miskolcon leégett a deszkatemplom, annak hatására megintcsak írtam egyet; így már kettő volt. Úgy látszott, hogy valamit értek hozzá és akkor onnantól kezdve írogattam. Nem voltam soha termékeny, ha írtam 15 verset egy évben, az egy jó év volt – mondja, azt is megemlítve, hogy nagyon különböző, mennyi idő alatt születik meg egy-egy költemény.

– Mostanában lassabban írok. Fejben összeáll a téma nagyjából, de annak a kifejtése és megfelelő formába öntése sok időt vesz igénybe. Az elején volt úgy, hogy éjjel fekve, fejben írtam meg egy verset és másnap reggel vetettem papírra. Ma már nem tudok papírra írni, csak számítógéppel, annyira hozzászoktam a billentyűzethez – teszi hozzá Jeney András. Nagyjából 150 költeménye és két önálló verseskötete jelent meg az évek alatt különböző kiadványokban. Több pályázaton és versenyen elindult már és arról, hogy honnan jön az ihlet, azt mondja, mindig változó.

– Sokan nem tudnak úgy írni, hogy más adja meg a témát, mint például az Aquincumi költőversenyeken. Nekem sikerült. Az elmúlt 3-4 évben csak az Aquincumi versenyeken indultam. Ezt azért szeretem, mert ennek színvonala és rangja van. A Magyar Írószövetség, a Pannon Művészet Alapítvány és az Aquincumi Múzeumközös kiírása ez a költőverseny. Kimondottan klasszikus formában írt verseket fogadnak csak. És ilyen klasszikus kiírás tudomásom szerint nincs is több az országban. Idén a téma Senecának egy szállóigévé váltmondása egyik leveléből: „Potest ex casa virmagnus exire.”, azaz „Kunyhóból is származhat nagy férfi”. Ez kapcsolódik a Hadriánus évfordulóhoz. Hadriánus Pannónia provinciának volt a helytartója és Aquincumban volt a székhelye. Kr.u. 117-ben ő lett a császár, és Pannónia, ugye, a Nagy Római Birodalomhoz képest egy kunyhónak számított. A vers a Tűnődés egy megsárgult papirusztekercs felett címet viseli. Ezzel nyertem el a bronz babérkoszorút – összegzi a pályázatot Jeney András, akinek jövőbeni tervei között szerepel az újabb és a régebbiekből kiválasztott verseit tartalmazó kötet kiadása is.

Jeney András
Tűnődés egy megsárgult papirusztekercs felett
„Potest ex casa vir magnus exire.”
/Kunyhóból is származhat nagy férfi./

Régi levél Senecától – nagy férfi maga is –, de
mondd, Hadrianus, meddig tart – s mégis: mi a nagyság;
szobrai állnak-e majd, ha az újak már nem akarják?
És, honnan lesz mind, aki nagy, s nagynak mi a célja;
Róma hatalmas, Róma örök, ám benn, a lakója
férfi-e végre, vagy csak a hírnév torz szüleménye?

Oly sok a mérce, Aeliusom, de van-e valódi?
Pénzzel mérjünk-e, vagy címerrel, születéssel,
jéghideg IQ-val, vagy az izmok nyers erejével;
karnagyot is decibellel – csak? – ritmus, zene nélkül?
Kapcsolnánk inkább hatalomhoz – ámde milyenhez:
barnához, vagy tán feketéhez, s még a vereshez?
Ókori s újkori Nérók gyilkos őrületéhez;
lelkeket is bekerítő harcban a vélt diadalhoz?...

Csak keveset sorolok, majd más elmondja a többit.
Ám ami bennük áll – attól lesz nagy ma a férfi?
Hol az igaz, a valódi; másnak a jót, ki cselekszi?
Nélküle, férfira – nagyra –, egyszerü lenne a képlet:
kunyhóból csupa vesztes, s csak az a nagy, aki győztes.
Nagy vagy hát te, Ceasar, rabszolgákon uralkodsz,
míg a messzi világban rabszolgát szabadító,
egyszoba-látta Lincoln – elnökként is a jöttment?
S itthon, az orvos, megmentője az édesanyáknak:
Semmelweis, a számkivetett – hát ő hova számít?
Vagy aki költő… Nem telt kuglerre, libasültre,
s lásd, a szegény, az árva – örökre József Attila.

Másként mér, lám, s más is a mérce. Más a valódi.
Kunyhóban – s mégis palotában – jött a világra.
Ismer téged, Ceasar, ismerte Senecát is;
úgy hívják: szeretet.