Bihari Barnabásné 38 évig dolgozott a szerencsi Napsugár óvodában óvónőként. Azt vallja, hogy az óvodai nevelésben a legfontosabb a következetesség és a szeretet. Valika óvó néni 2012-ben vonult nyugdíjba, de azóta is gyakran visszatér egykori munkahelyére.
Bihari Barnabásné Mezőzomboron töltötte gyermekkorát. Azt mondja, nagyon szeretett tanulni, szorgalmas diák volt. – Nyugodt, békés, szeretetteljes légkörben nőttem fel. A szüleim azon igyekeztek, hogy ösztönösen az akkori felfogásnak megfelelően, rendes, becsületes embert neveljenek belőlünk, akik megállják a helyüket az életben. Érdekes, de gyerekkoromban nem foglalkoztam azzal, hogy mi szeretnék lenni.
Az iskolában a tanító nénimet nagyon szerettem. Amit ő mondott, az nekem mindig szent volt. A példa előttem mindig a tanító néni volt és az hogy megfeleljek neki. Amikor hazamentem, ebéd után sokszor eljátszottam a babáimnak azt, ami az iskolában volt, de ez azt hiszem a lányok nagy többségére jellemző – meséli Bihari Barnabásné. A Bocskai István Gimnáziumban érettségizett, majd a középiskola után lehetősége nyilt arra, hogy képesítés nélkül óvónőként dolgozzon Monokon.
Ennek az volt a feltétele, hogy elvégezze a Sárospataki Tanítóképző Főiskola óvónői szakát. – Szerencsés voltam, mert Monokon olyan kolleganők vettek körül, akik pályakezdőként szívesen segítettek. Első nekifutásra 42 fős csoportot kaptam és végig is vittem mind a 3 évet – mondja. A harmadik év végén megszerezte a diplomát és közben férjhez ment. Ezt követően megnyílt a szerencsi óvoda és 1976-tól kezdve itt dolgozott. – Szerencsen is nagyon jó közösség fogadott.
Fiatalok voltunk és új épületbe kerültünk. A kolléganőim nagyon aranyosak voltak és szerencsére mindig olyan munkatársakkal kerültem össze, akikkel szívesen dolgoztunk. Az óvoda, az egész közösség olyan, mint egy nagy család, a csoport pedig, mint egy kis család. Mindig így fogalmaztam meg és soha nem azért jöttem az óvodába, hogy azt mondtam: dolgozni megyek. Ezt tőlem otthon soha nem hallották. Olyan volt, mintha az egyik családból jönnék egy másikba. Teljes összhangban dolgoztunk együtt a kollégákkal. Szerintem az óvodai nevelésben a legfontosabb a következetesség és a szeretet, ez a motiváció.
A gyerekek szeretete nélkül szerintem senki sem jönne erre a pályára, mert ezt nem lehet pénzért csinálni, belülről jön. Az óvónők szeme előtt mindig ott lebeg, hogy a gyerekek belső tulajdonságainak megismerésére kell koncentrálni és kihozni belőlük a maximumot. Azt kell erősíteni, amit tudnak és mi az, ami belülről jön és jók benne. Szerettem, amikor a gyerekek sikereket értek el, és kiálltak verselni. Akik nagyon ügyesek voltak, azok a gyerekek szárnyalva repültek az iskolába – folytatja Valika néni, aki egész életében nagyon szerette a hivatását. – A 3 és 6 éves kor gyönyörű időszak a gyerekek életében, mert napról napra a fejlesztéssel, a foglalkozással mindig történt valamilyen fontos esemény.
A lehető leghálásabb ez a korosztály, amikor a kicsik választ kapnak a fontos kérdéseikre, az óvónőnek pedig az a feladata, hogy legyen ideje, türelme végighallgatni, válaszolni és a gondolataikat, félelmeiket eloszlatni. Szokásom volt, hogy otthon, - amikor a családomat már elláttam, mosogattam -, végigpörgettem magamban a napot, hogyan is telt el, ki mit tett, mi volt az, amit esetleg máshogy kellett volna csinálnom, igazságos voltam-e a gyerekekkel – meséli Valika néni, aki azt látja, hogy óriási változáson ment át a mai óvodáskorú generáció. – Azt hiszem, a mai világban már elképzelhetetlen lenne egy olyan 42 fős csoport, akiket a pályám elején megkaptam.
Ezek a mai gyerekek egy felgyorsult világban élnek. Nem is lenne ez rossz dolog, mert fejlődni és haladni kell. Az, hogy ők a tabletet úgy használják, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna, ez sem baj, csak kell egy kontroll, egy mérték a szülő és az óvoda részéről is. Másabbak lettek a gyerekek, mert más a társadalom, megváltozott minden – tette hozzá.
A ma már nyugdíjas Valika néni legnagyobb örömét abban leli, ha a családjával és az unokájával lehet, de szeret kertészkedni és még sok terve van a jövőre nézve. – Próbálom az időmet hasznosan eltöltetni, ha úgy adódik bejövök az óvodába, tartom a kapcsolatot a gyerekekkel. Az interneten rengeteget olvasok. Nagyon sokszor megyek sétálni, kirándulni, hiszen az erdőt és a természetet mindig szerettem és abban érzek hiányt, hogy még sok mindent nem láttam. Van még egy bakancslistám is és azokat a terveimet szeretném még megvalósítani, ha lehetőségem lesz rá.