Portré

Keresztesi Jánost sokan ismerik, hiszen már évtizedek óta vezeti a Szerencsi Rendőrkapitányságot. A Szerencsi Hírek interjúsorozatában igyekszünk olyan embereket is megszólaltatni, akiknek a munkája fontos a város életében. Keresztesi János pályafutása követendő példa, hiszen járőrként kezdett, majd kitartó munkával, tanulással és elhivatottsággal hamar vezetői pozícióba lépett. Az elmúlt időszakban léptették elő ezredessé.

– Kérem, meséljen magáról!

– Sátoraljaújhelyen születtem 1967. január 12-én, a nővéremmel és szüleimmel együtt Bodroghalomban éltünk. Édesapám és édesanyám a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. A helyi általános iskola elvégzése után az abaújszántói mezőgazdasági szakközépiskolában tanultam tovább. Ezt követően rövid ideig a szüleimhez hasonlóan én is a helyi termelőszövetkezetnél dolgoztam. Nem sokkal később, 1986 novemberében bevonultam katonának. Dunakeszire kerültem a határőrséghez, ahol 1988 májusáig szolgáltam. Időközben megnősültem, három gyermek boldog édesapja vagyok.

– Hogyan került kapcsolatba a rendőrséggel?

– Rendőri hivatásomat 1988. november 1-jén kezdtem. Eleinte a Sárospataki Rendőrkapitányságon dolgoztam járőrként, majd három év után szabálysértési előadó munkakörben tevékenykedtem. Mindig fontosnak tartottam a folyamatos önképzést, ezért úgy döntöttem, jelentkezek a budapesti rendőrtiszti főiskolára, amit 1995-ben sikeresen elvégeztem. Röpke két év után már a kapitányság igazgatásrendészeti osztályát vezettem. A rendőrségen belül sokfelé lehet szakosodni. Hozzám a közlekedésrendészet állt közelebb.

– Mikor költözött Szerencsre?

– Szerencsre 2001-ben költöztem. Ekkor dr. Kiss Attila volt a kapitányságvezető, aki azzal a kérdéssel keresett fel, hogy lenne-e kedvem betölteni a közrendvédelmi osztály megüresedett alosztályvezetői pozícióját. Természetesen azonnal igent mondtam a felkérésre. Így hivatalosan 2001. szeptember 1-jén kezdtem meg a szerencsi pályafutásomat, mint százados. Az évek alatt Ondon vettem egy szép kis családi házat, ha időm teheti azt csinosítgatom.

 

Keresztesi János r. ezredes, a Szerencsi Rendőrkapitányság vezetője. Fotó: Nagy István

– Mikor lett a Szerencsi Rendőrkapitányság vezetője? 

– Mint már említettem, 2001-ben kerültem Szerencsre. Három év után már a közlekedésrendészeti osztályt vezettem. A kapitányi kinevezést 2011. március 15-én kaptam meg.

– Meséljen kicsit a munkájáról!

– Nehéz összefoglalni, mert nagyon szerteágazó ez a feladat. Annyi biztos, hogy nem egyszerű, hiszen több, mint 130 emberért és 27 település biztonságáért felelek. Egy nagy családként tekintünk egymásra, mindenki ismeri a másikat, sokszor már szavak nélkül is megértjük egymást. Kapitányságvezetői kinevezésem után arra törekedtem, hogy barátságos, családias légkört teremtsek, ami szerintem sikerült. Nyilvánvalóan minden vezető valamilyen szinten kicsit elfogult az emberei iránt, ettől függetlenül úgy hiszem a Szerencsi Rendőrkapitányság és a hozzá tartozó rendőrőrsök munkatársai egytől egyig kiváló emberek.

A kollégáimmal együtt nem azt nézzük, hogy mikor van a munkaidő vége. Remek a munkamorál és jó a légkör. A több, mint 130 ember között vannak fiatalok és idősebbek is. A korkülönbség eddig senkinek nem okozott gondot, sőt egyfajta pozitívum, hiszen a tapasztaltabb rendőrök sokszor felkarolják a pályakezdő fiatalokat. Vezetőként igyekszem minél jobb feltételeket biztosítani a kollégáimnak. Számos közösségi eseményt szervezünk, például focikupát, horgászversenyt, rendőrbált és még sorolhatnám.

– Az elmúlt időszakban ezredesi rendfokozatot kapott.

– Igen, a hír igaz. Engem is meglepetésként ért, amikor az átadás előtt egy héttel tudatták velem. Az új rendfokozatot 2023. október 23-án kaptam meg Budapesten, dr. Pintér Sándor belügyminisztertől. Nagyon örültem, hiszen ezzel az elmúlt 35 évnyi munkámat ismerték el. Tudomásom szerint ilyen magas rangú rendőri vezető még nem volt állományban Szerencsen. Természetesen az előléptetéssel nem változik semmi, továbbra is ellátom a kapitányságvezetői feladatomat.

– Mire a legbüszkébb?

– Ez nem kérdés. Az embereimre, akik az elmúlt időszakban, akár megyei vagy országos viszonylatban, kiváló teljesítmény nyújtanak. Ha magamat nézem, akkor sikertörténetnek élem meg, hogy 2001-től taníthatok a helyi gimnázium rendészeti képzésén. Fontosan tartom, hogy minden tudást továbbadjak a fiatalabb generációnak, hiszen övéké a jövő. Nagyon örültem, amikor április 20-án az önkormányzatától megkaptam a „Szerencs Város Közszolgálatáért” járó kitüntetést. Jóleső érzés, hogy a közösség elismeri a munkámat. Büszke vagyok arra is, hogy a kapitányság épületében az elmúlt időszakban egy nagyszabású külső-belső felújítás történt.

– Milyen jövőbeli tervei vannak?

– Pályafutásom még nem ért véget, ezért folyamatosan képzem magam. Arra törekszem, hogy még szorosabb kapcsolatot építsek ki az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és intézményekkel. Fontosnak tartom a kommunikációt: hozzám bárki fordulhat a nap 24 órájában, az ajtóm mindenki előtt nyitva áll, hiszen ez a kötelességem. Bízom benne, hogy lehetőségem lesz még pár évig irányítani a kapitányságot. Nyugdíj után sem akarok hátat fordítani a rendőri életnek.

– Mivel foglalkozik a szabadidejében?

– Szeretek barkácsolni, pecázni és motorozni. Van egy kis horgásztanyám a sárospataki Berek-holtágon, ahol szívesen töltöm az időt a családommal és barátokkal. Egy igazán szép túramotor büszke tulajdonosa vagyok, ha időm engedi akkor azt vezetem. Négy unokám van, két lány és két fiú. Szeretek velük lenni, a szabadidőm legnagyobb részét velük töltöm, amit a közelgő ünnepek miatt már alig várok.