A Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet szervezésében egészségvédelmi hetet rendeztek március 19-e és 23-a között városunkban.
Az intézetben ezidő alatt különböző szűrővizsgálatokon is részt lehet venni. A programsorozat részeként március 22-én délután, az egészséges életmódról tartottak előadásokat a Népházban. Elsőként Dr. Bobkó Géza az ESZEI igazgatója a gyermekkori elhízás témájáról beszélt. Az igazgató kiemelte fontos az, hogy már a kezdetektől fogva odafigyeljünk gyermekünk táplálkozására. A szülők felelőssége e tekintetben óriási. Elhangzott, hogy a túlsúlyos embereknek magasabb a vérnyomása, gyakrabban keletkeznek bőrbetegségeik, valamint halálozások aránya is nagyobb, ezért lényeges, hogy napi szinten mozogjunk, sportoljunk.
Ha egy felnőtt ember hetente három alkalommal minimum 20 percet sportol, akkor már megtette az első lépést az egészséges életmód felé. A sport nem pénz kérdése, mert kocogni, futni, gyalogolni mindenki tud és ez nem kerül pénzbe – mondta dr. Bobkó Géza.
A következőkben Váradi Ferencé dietetikus tartott előadást a „Táplálkozástól a divatdiétáig” címmel. Elhangzott, hogy a magyar lakosság túl sok sót és fűszert használ, ételeink pedig túl zsírosak. Ahhoz, hogy egészségünket megóvjuk, fontos ezen változtatunk, kiegyensúlyozottabban kell táplálkozunk több zöldséget és gabonafélét kell ennünk, a cukrot pedig kerülnünk kell. Az előadás végén Visóczki Márta a mozgás szerepéről az életünkben címmel tartott előadást.