Sziréna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 25 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 14 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2021. május 10-e és 2021. május 16-a között 92 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben az ittas, illetve egyben a bódult sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 25 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 14 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

Forrás: Police.hu, borítókép: illusztráció

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.