Aktuális

Nyiri Tibor polgármester május 21-én tartott szemlét Ondon, Tóth Istvánnal a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával.

A bejárás során felmérték a csapadékvíz-elvezető árokrendszer problémáját, ahol az elburjánzott növényzet akadályozza a megfelelő működést, valamint a Fő utcáról az óvoda felé vezető gyalogos út korlátjának állapotát is ellenőrizték.

Bejelentés érkezett arról is, hogy a ravatalozónál, valamint a Szerencs-patak felé vezető út mellett található területen ismeretlenek folyamatosan helyeznek el bontási törmeléket ezzel is károsítva a környezetet. A városvezető elmondta, hogy súlyos büntetésre számíthatnak a környezetet szennyezők, akik több esetben a természetet károsítják, így bűncselekményt követnek el.

A szemle kiterjedt a temetőre, annak gondozására. Az ügyvezető tájékoztatása szerint a zöldhulladék elszállítása a gyűjtőhelyről folyamatos. – A jövőben személyesen keresek majd fel egy-egy szűkebb területet a településen, hogy meggyőződjek a lakossági észrevételek alaposságáról és - a város szűkös költségvetését is figyelembe véve - meghatározzam a problémák megoldásához a teendőket – adott tájékoztatást Nyiri Tibor.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.