Aktuális

Az idei adventi készülődés a megszokottól a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt nem a korábbi évek megszokott módján történik. Szerencs Város Önkormányzata hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy – más városokhoz hasonlóan – advent idején Szerencsen is felgyulladnak a remény fényei és az elmúlt évhez hasonlóan helyet adnak Kretovics István, a Kisgép- és Fénycentrum tulajdonosa által készített LED alkotásoknak.

A világörökségi kapuzatnál épített turisztikai megállóhelyen az idén is megtekinthető a tavalyi országos szenzációnak számító „Télapó leghosszabb szánja”, amit Guinness-rekordnak hitelesítettek, A több mint 96000 LED izzóból készült alkotáson kívül az idei éven újabb látványoságokkal bővültek a kínálat. Különböző mérető és formájú hóemberek, valamint az univerzum csodái: bolygók és galaxisok is kikerültek. Az éven az önkormányzat egy új turisztikai attrakcióval kedveskedik a szerencsi és ondi lakosoknak. Egy gumikerekes kisvonatot fogja járni Szerencs utcáit.

A jármű december elején érkezett meg, és azóta már több próbajáratot is megtett. A beruházás teljes értéke 30 millió forintba került, aminek elsődleges célja a túrizmus fellendítése városunkban. A kisvonat nem csak karácsonykor várja az utasokat, hanem a nagyobb rendezvényeken, városnapokon is az utcákat fogja róni. A koronavírus-járvány enyhítését követően a képviselő-testület dönt majd a kisvonat jövőbeli útvonalairól és a rendszeres üzemeltetéséről.

– Más hegyaljai városokban is van ilyen jármű és nagy sikereket ért el. Bízom benne, hogy Szerencsen is hasonló lesz a fogadtatás – mondta Nyiri Tibor.

A polgármester megjegyezte: természetesen a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzetben körültekintőnek kell lenni. A legfontosabb az emberek egészségének a védelme, ezért csak a szabályok szigorú betartásával tekinthetők meg a díszfények.

– A területen mindenki csak saját felelősségére tartózkodhat, egészségük megóvása érdekében tartsák be a járványügyi szabályokat. Tartsanak egymástól 1,5 méteres távolságot és javasoljuk az orrot és szájat eltakaró maszk és kesztyű használatát – ismertette a polgármester.

Szerencs ünnepi fényei reggel 5-7 óráig és 15-19.30 óráig kerülnek felkapcsolásra a világörökségi kapuzatnál, egészen január 6-ig.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.