Aktuális

A hagyományoknak megfelelően a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum aulájában rendezték meg Szerencs Város Sportegyesületének (SZVSE) bálját február 24-én.

Az eseményt Nyiri Tibor polgármester, az SZVSE elnöke nyitotta meg. „Ezen a napon azokat a sportolókat ünnepeljük, akiket a mai nap kitüntetünk. Köszönöm, hogy számtalan országos versenyen, nemzetközi bajnokságon öregbítettétek városunknak a hírnevét, dicsőséget szereztetek önmagatoknak, szüleiteknek és Szerencsnek egyaránt” – mondta Nyiri Tibor.

Hozzátette: ebben a rohanó világban nagy szükség van arra, hogy megmaradjon egy olyan fix pont az életünkben, mint a sport. Szerencsen minden feltétel adott ahhoz, hogy a fiatalok sportoljanak és később olyan nagy klubhoz igazoljanak, mint akár a Diósgyőri VTK (DVTK). A városvezető külön köszöntötte Veréb György, labdarúgót, kapusedzőt, diósgyőri legendát és Kolodzey Tamás sportújságírót, hogy jelenlétükkel megtisztelték az eseményt. A környék sportjának mindig egy meghatározója volt a DVTK, jelen pillanatban is vonzerőt gyakorol városunk sportéletére. „Legyünk büszkék arra, hogy az SZVSE-ben ennyi tehetséges fiatal sportolónk és profi edzőnk van, de nem szabad felednünk a középgenerációt és az elődjeinket sem, akik kitaposták az utat” – zárta gondolatait Nyiri Tibor. Ezt követően a Szikra Tánc- és Mozgásstúdió zenés táncprodukciója következett.

A táncos műsor után Szerencs Város Sportegyesülete ünnepélyes keretek között fejezte ki tiszteletét és nagyrabecsülését az elmúlt évben kiemelkedő sportteljesítményt elért fiatal sportolók és edzőik iránt, akik teljesítményeik mellett, magatartásukkal is példaként állíthatóak az egyesület tagjai és a város ifjúsága elé. A díjakat Nyiri Tibor polgármester és Veréb György labdarúgó, kapusedző, diósgyőri legenda adta át.

„Az Év Sportolója” kitüntetést vehetett át:

Hegyes Zsombor (kosárlabda) és edzője Endrész Tamás, Farkas Lelle (karate), Barnóczki Bálint (karate), valamint edzőjük Nagy László; Fábián Léna (súlyemelés), Morvai Balázs Örs (súlyemelés) és edzőjük Fekete Diána és Morvai Zoltán; Maczó Bence István (labdarúgás) valamint edzője Spéder Bence; Konyári Vivien (kézilabda) és edzője Tóth Alex; Köllő Ábel (asztalitenisz); Kazsik Csenge (úszás), Lénárt Zalán (úszás) valamint edzőjük Farmosi István; Boros Leila (birkózás) és Szabó Benett (birkózás) és edzőjük Illésy László;

Köllő Ábel bajnoki mérkőzés, Lénárt Zalán és edzője Farmosi István családi elfoglaltság miatt nem tudták személyesen átvenni a díjaikat, ezért a sportegyesület egy későbbi időpontban fogja nekik átadni.

2019-ben nagy veszteség érte a szerencsi labdarúgást. 85 éves korában elhunyt Lukács Bertalan Pro Urbe díjas mesteredző, aki a sportegyesület közösségének meghatározó, megbecsült, példamutató tagja volt. Emlékére az egyesület megalapította a „Lukács Bertalan díjat”, amelyet az adott évben kiemelkedő teljesítményt, legnagyobb fejlődést mutató utánpótláskorú kapus részére kerül átadásra. Ezt az elismerést idén Kiss-Orosz Dávid kapta.

A kitüntetések után következett a vacsora és az éjfélig tartó tánc. A jó hangulatról a Rumba Roll zenekar gondoskodott.

  • Galéria: