×

Figyelmeztetés

Nem található felhasználó a következő azonosítóval: 49

A Szerencs és Környéke Tűzvédelméért Alapítvány és a Szerencsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állománya idén is megrendezte hagyományos télűző és tavaszváró bálját a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban. A március 12-ei eseményen Koncz Ferenc polgármester köszöntőjében a lánglovagok munkáját méltatta. Dócs Róbert, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság miskolci kirendeltségének vezetője köszönetet mondott Szerencs Város Önkormányzatának a folyamatos támogatásért. Az est műsorában táncos produkciókat mutattak be a szerencsi tűzoltók gyermekei, a Szikra Tánciskola növendékei, valamint a tűzoltókból álló alkalmi formáció, a Fireman Dance Machine. A bál zenei aláfestéséről Stempel László gondoskodott.

A cselekvés fontosságát hangsúlyozta beszédében Koncz Ferenc polgármester a március 11-én, Ondon megrendezett megemlékezésen. A városvezető szerint 1848. március 15-e megmutatta, elég volt az elméletből, a filozófiai megközelítésekből, mert elérkezett a cselekvés ideje.

A szerencsi diákönkormányzatok koszorúztak március 11-én Petőfi Sándor emléktáblájánál. A rövid megemlékezésen a Szerencsi Szakképzési Centrum diákjainak műsora után a jelenlévők koszorút helyeztek el a márciusi ifjak egyik vezetője, az 1848. március 15-i forradalom kiemelkedő alakja, Petőfi Sándor márványtáblájánál.

1848-as Batthyány-kormány közlekedésügy és közmunka minisztere, Széchényi István szobránál is fejet hajtottak március 11-én a szerencsiek. Az eseményen a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola diákjai és pedagógusai adtak ünnepi műsort, majd az önkormányzat és a helyi intézmények koszorúztak a Kossuth Lajos által legnagyobb magyarként méltatott államférfi emlékművénél.

Csoda történt azon a 168 évvel ezelőtti napon. Vér nélkül, erőszak-mentesen győzött a forradalom. Megszülettek az áprilisi törvények, melyek lerakták a modern, polgári Magyarország alapjait és példát adtak a későbbi korok nemzedékeinek – hangzott el március 11-én a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnáziumban, ahol az intézmény pedagógusai, dákjai idézték az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legszebb pillanatait. A megemlékezés után az ünneplők koszorút helyeztek el Kossuth Lajos szerencsi szobránál.

Valami olyan történt 2008-ban, amely a most élők és egy-két generációval idősebbek számára is elképzelhetetlen volt – utalt a Szerencsi Cukorgyár 2008-as bezárására Koncz Ferenc polgármester, a 2016. március 10-én megtartott megemlékezésen.

Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. tájékoztatja a szerencsieket, hogy március 14-én és 15-én a szemészállítást a megszokott rend szerint végzik. Ezzel szemben a március 28-i ünnepnapon a szolgáltató nem végez hulladékszállítást, helyette március 26-án, szombaton ürítik ki a szeméttároló edényeket.

Szerencsi Idősek Otthona hölgyeit köszöntötték március 8-án a nemzetközi nőnap alkalmából. Az eseményen Koncz Ferenc polgármester, dr. Barva Attila jegyző és Kontra László, az intézmény vezetője méltatta az ünnepelteket. Az otthon férfi lakói versekkel kedveskedtek nő társaiknak, majd a városatyák egy-egy szelet szerencsi csokoládéval ajándékozták meg az idős hölgyeket.

Megemlékezést tartanak a szerencsiek a cukorgyár bezárásának nyolcadik évfordulóján, 2016. március 10-én 15 órától a Cukorgyári Emlékparkban. Az eseményen Koncz Ferenc polgármester mond beszédet, közreműködik a Szerencsi Férfikar.

Több mint 300 fő foglalkoztatására nyújt lehetőséget az idei Start közmunka program Szerencsen. A település önkormányzata közel 440 millió forint támogatást igényelt a Belügyminisztériumtól arra, hogy az elkövetkező egy esztendőre átmeneti megélhetést biztosítson a helyben élő állásnélkülieknek.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.