×

Figyelmeztetés

Nem található felhasználó a következő azonosítóval: 49

Megyénkben az influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján 2016. január 25. és január 31-e között a 20%-os lakossági mintán végzett megfigyelés alapján kb. 2675-en fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az eddigi adatok alapján kijelenthető, hogy a megyében influenza járvány van – közölte a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztálya. 

Megkezdődött az egykori Hunyadi iskola előtti parkban található katonaszobor és talapzatának teljes felújítása, amire Szerencs Város Önkormányzata 1,5 millió forintos pályázati támogatást nyert a közelmúltban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) és az Első Miskolci Lions Klub közösen szervezett farsangi jótékonysági bált 2016. január 30-án Miskolcon, a Zenepalotában. A rendezvény díszvendége Szerencs városa volt, a jótékonysági tombola bevételét pedig a Kárpátalján élő rászorultak megsegítésére, valamint az Erzsébet Hospice Alapítvány támogatására ajánlották fel a szervezők.

Szerencs Város Önkormányzata idén is köszöntötte a településen működő, adófizető vállalkozások képviselőit. A 2016. január 29-én megtartott eseményen Koncz Ferenc polgármester üdvözölte a meghívottakat, majd köszöntőt dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő és Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A rendezvényen fellépett a szerencsi Hajnali Néptáncegyüttes és az országos sikernek örvendő Vivat Bacchus énekegyüttes. Az eseményről hamarosan részletes beszámolót olvashatnak honlapunkon, valamint a Szerencsi Hírek 2016. február 12-i számában.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat idén is megszervezte év eleji sajtóreggelijét, melynek középpontjában a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programok álltak. A 2016. január 29-én rendezett eseményen részt vett Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka alelnök és dr. Kovács János megyei főjegyző. A tájékoztatón elhangzott, hogy az európai uniós támogatások által lehívott 93 milliárd forintot 60 százalékban gazdasági, 40 százalékban infrastruktúra-fejlesztésre fordítják.

A közelmúltban adták át Budapesten az Év Példaképe 2015. díjait. A 2015-ös Év Példaképe fődíjat Sméja Miklós, a Research Institute Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kapta. Az Év Példaképe közönségdíjas vállalkozója Merker Dávid, a Városi Séta Kft. ügyvezetője lett. A Magyar Nemzeti Bank különdíját a szerencsi származású Molnár Gábor, az Unisignal Kft. tulajdonosa vehette át.

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg 2016. január 16-án Szerencsen a polgári bált, melynek idén is a Bocskai István Katolikus Gimnázium adott otthont. A Szerencsi Polgári Együttműködés Egyesület által szervezett hagyományos esemény ezúttal is jótékony célt szolgált, hiszen a vendégek részére eladott tombola bevételéből a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesületet és a Szerencsi Rászorultakért Alapítványt támogatják a szervezők.

A Szerencsi Járási Hivatal munkatársai és az Adra Adventista Szeretetszolgálat önkéntesei tartottak adománygyűjtő akciót az elmúlt év végén. A főként gyermekjátékokból és ruházatból álló csomagokat 2016. január 15-én dr. Ináncsi Tünde hivatalvezető, és Akácosiné Nagy Ágnes adták át Koncz Ferenc polgármesternek. A városvezető az adományokat a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak kívánja eljuttatni.

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete tartott előadást 2016. január 14-én a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnáziumban. Az angol nyelvű prezentációban a diplomata beszélt hazája kialakulásáról, vallási, etnikai, kulturális sokszínűségéről és a szellemi tőke fontosságáról az ország fejlődésében. A nagykövet kiemelte, hogy Izrael és Magyarország között nagyon jók a politikai és a gazdasági kapcsolatok, valamint nálunk található Európa egyik legnagyobb zsidó közössége. Ilan Mor arra kérte a diákokat, hogy fogadják el a más világnézetű, vallású, gondolkodású embereket, hiszen ez a békés együttélés egyik alappillére.

Bekecs Község Önkormányzata megemlékezést tartott 2016. január 12-én a Don-kanyari csata áldozatainak tiszteletére. A II. világháborús hősök emlékművénél dr. Bodnár László, a település polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, és hangsúlyozta a tiszteletadás fontosságát a harcban elesett magyar katonák iránt. A továbbiakban lerótta kegyeletét Kocsis Sándor római katolikus plébános, Szabó Roland görög katolikus parókus és Estók István református lelkipásztor, valamint műsort adtak a helyi általános iskolások és a nyugdíjasok. A megemlékezés koszorúzással zárult.

További cikkeink …