Időjárás

Zavartalan napsütés, kevés zivatar, 30 fok körüli maximumok. Igazi július végi idő várható a mai nap, és a hét további napjaiban.

Kedden a sok napsütés mellett az ország északkeleti, keleti harmadán lehet több gomolyfelhő az égen, de csapadékra ezekből nem kell számítani. A déli szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között várható, északkeleten számíthatunk az alacsonyabb értékekre. Késő estére 20 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdán általában több órás napsütésre számíthatunk, de észak, északnyugat felől szakadozott felhősáv érkezik, amely délkelet felé helyeződik. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar, nagyobb eséllyel északkeleten és délnyugaton. A déli, majd az északnyugatira forduló szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. Zivatar térségében átmenetileg viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között valószínű.

Csütörtökön gyengén és közepesen felhős területek egyaránt lesznek, emellett általában több órás napsütésre számíthatunk. Számottevő csapadék nem valószínű. A Tiszántúlon sokfelé megélénkül az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

Pénteken északkeleten változóan, másutt általában gyengén felhős idő várható, sok napsütéssel. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északi, északnyugati szél nagy területen megélénkül, néhol időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között valószínű.

Szombaton gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Kezdetben helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul.

Vasárnapon általában több órás napsütésre lehet számítani, majd nyugat felől felhők érkezhetnek, de csapadék még nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.

(Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)