Közélet

Sokan voltak kíváncsiak Melegné Liszkai Katalin okleveles természetgyógyász Jót egyél, hogy jól legyél című előadására november 20-án a Rákóczi-vár lovagtermében.

A reflexológus, fitoterapeuta, életmód tanácsadó az egészséges táplálkozással és életvitellel kapcsolatban sok hasznos információt osztott meg az érdeklődőkkel. Elhangzott, hogy a táplálkozás és az egészségünk szoros összefüggésben van, azonban a 20. században ennek még nem tulajdonítottak nagy jelentőséget.

– Akkoriban inkább olyan étkeket ettek az emberek, amit maguk termeltek meg. A bennük lévő tápanyagoktól tudunk minden nap megújulni és ebből kapjuk az erőt a feladatok elvégzéséhez. Manapság rengeteg energiátlan, fáradt és panaszkodó emberrel találkozom.

Az okok hátterében sokszor a rendszertelen táplálkozás áll. Egyre inkább azt látni, hogy azok az idegen anyagok, amivel manapság a növényeket, állatokat kezelik, az alap élelmiszerekben is megtalálhatóak és ezek felborítják szervezetünkben a felszívódást, kiválasztást. Szokásaink megváltoztatásával, valamit ha rendszert viszünk az étkezésekbe, az segíti az egyensúly megteremtését és pozitív eredményt hozhat – mondta a természetgyógyász.