Közélet

Hagyományteremtő szándékkal harmadik alkalommal rendezték meg június 24-én az „Ond Jó” elnevezésű civil eseményt. A programot a helyi játszótéren tartották, ahová faültetés és egy étkezés keretén belül várták az érdeklődőket.

A megjelenteket Kun Dávid ötletgazda és egyben a program szervezője köszöntötte. Beszédében elmondta a rendezvény célja, hogy évente egy alkalommal, önkéntes alapon, a település iránti szeretetből szervezzen az ondiak számára egy olyan családi napot amely összehozza a helyi lakosokat. A vendégek az étel mellett édességeket és erre az alkalomra készített „Ond Jó” emblémájú hűtőmágnest is kaptak ajándékba.

Kun Dávid érdeklődésünkre elmondta, a jövőt illetően tele van tervekkel és alig várja, hogy megvalósíthassa. „Minden egyes alkalommal a barátaimmal egy kicsit többet akarunk tenni a közösségért. Jövőre a településen lévő hidakat szeretnénk lefesteni, illetve egy túrázást is szervezünk majd az ondi vidéken” – mondta Kun Dávid. Hozzátette, barátai nélkül ez az esemény nem jöhetett volna létre, ugyan köztük van aki már nem itt él, de mindig szívesen segít és látogat vissza a településre. Hangsúlyozta, hogy ezt az eseményt teljes egészében saját forrásból fedezték.

A családi napon jelen volt Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere is, aki örömét fejezte ki az eseménnyel kapcsolatban és gratulált a szervezőknek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.