Szerencs ismét a kutyák és gazdáik központjává vált június 21-22-én, amikor ötödik alkalommal rendezték meg a nagy sikerű CAC kutyakiállítást a festői Rákóczi-vár kertjében. Az idei esemény minden eddiginél különlegesebb volt, köszönhetően egy új versenykategóriának és a rekordszámú négylábúnak.

  • Galéria:

Barbeque magyar bajnokságot (BBQ) tartottak szombaton a Szerencsi Rákóczi-vár udvarán. A két főszervező Csejtei Tamás, aki BBQ eszközök gyártásával foglalkozik és Vizsolyi Róbert helyi étteremtulajdonos. Októberben már az ötödik I Love Smoky versenyt fogják megrendezni. Tavaly volt először Szerencsen és idén is a Rákóczi-vár ad majd otthont a rendezvénynek, amely immár nemzetközivé válik. Ebben az időpontban lesz a magyar bajnokság harmadik fordulója is.

A Hagyományőrző Zenés Családi Gyermeknapot idén a rossz idő miatt elhalasztották két héttel, így tevődött az időpont június 8-ra. Anyagi lehetőségeikhez mérten igyekeznek mindig egy kis programmal és valami ajándékkal is kedveskedni a gyerekeknek – mondta Horváth Ernő, Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.

Gazdag programkínálat várta a kicsiket és nagyokat egyaránt a május 31-én megtartott szerencsi családi napon. Az eseményt dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg.

  • Galéria:

A szerencsi Sziget Alapítvány idén 22. alkalommal rendezte meg hagyományos emléktúráját május 10-én. A túra célja a fiatalon elhunyt Kiss Attila gimnáziumi igazgatóhelyettesre való emlékezés és a természetjárás népszerűsítése volt a festői Szerencsi-dombvidéken.

2025-ben 19. alkalommal rajtolt el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával is teljesíthetttek a résztvevők.

A Szerencsi Testvérvárosi Egyesület ünnepi közgyűlésen idézte fel az elmúlt három évtized és a tavalyi év sikereit. A Rozsnyai Kúriában május 2-án megtartott rendezvényen Kiss Attila, Szerencs város polgármestere is jelen volt, aki köszöntőjében méltatta az egyesület három évtizedes közösségépítő munkáját, valamint bejelentette, hogy az önkormányzat anyagilag is támogatja a következő testvérvárosi látogatást.

További cikkeink …