Közérdekű

November 29-én Ondon tartott lakossági fórumot Szerencs Város Önkormányzatának képviselő testülete. Koncz Ferenc polgármester tájékoztatta a megjelenteket a fejlesztésekről és beszámolt az elvégzett felújításokról is.

A városvezető elmondta, hogy véget ért az ondi szakaszt érintő ivóvíz minőségi beruházás és a hálózat mosatási munkák is befejeződtek. Danyi László, a településrész képviselője elmondta, hogy fontos lenne megoldani a kerékpárút felújítását, melyet nem csak az ondiak használnak, hanem nagyon sok szerencsi is. Az egykori tanácsháza felújítása is egyre sürgetőbb lenne a képviselő szerint, mert a kémények lassan ledőlnek, valamint feltétlenül meg kellene oldani az idősek otthonának a tető és a kerítés felújítását.

Danyi László elmondta, hogy szeretnének Ondi elszármazottak találkozóját szervezni. Koncz Ferenc polgármester úgy fogalmazott, hogy ehhez minden támogatást megad az önkormányzat a Művelődési Központtal együtt.

Lakossági kérésként fogalmazódott meg, hogy a Széchenyi és a Monoki utcába lehetőség szerint kerüljön tükör, mert nagyon veszélyes autóval közlekedni ezekben az utcákban. Keresztesi János rendőrkapitány ígéretet tett, hogy megvizsgálják a közútkezelő segítségével. Egy másik felszólaló a Monoki utcában lévő mezőgazdasági forgalom után maradt hatalmas mennyiségű sár problémáját említette. Megoldásként elhangzott, hogy 100 méteres útpadkát, vagy rázót kellene kiépíteni, vagy elkerülő utat létrehozni.

További gondot jelent a településrészen az utcák és címek keveredésének problémája. A posta ugyan visszaadta 3902-es irányítószámot, ennek ellenére még mindig előfordulnak rossz címzések, helytelen kézbesítések Szerencs-Ond között. A polgármester elmondta, hogy igyekeznek egyértelműsíteni a címzéseket, de ez további adminisztrációs kötelezettséggel jár a lakosokra is nézve.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.