Jelentkezzen Ön is a Szerencsi Vállalkozók Adatbázisába! Szerencs Város Önkormányzata számára fontos a kapcsolattartás a helyi vállalkozásokkal, ezért rendszeres időközönként szervez olyan programokat, amelyekre a Szerencsen tevékenykedő cégeket, egyéni vállalkozókat hívja és várja (fórumok, előadások, vállalkozói köszöntés, stb.), valamint e-mailben juttat el programajánlókat, figyelemfelhívásokat, hasznos információkat azoknak, akik korábban rendelkezésre bocsátották e-mail címüket.

Minden év januárjában a Szerencsi Polgármesteri Hivatal összeállítja a város eseménynaptárát, amelyben az önkormányzati intézmények programjai mellett helyet kapnak az iskolák rendezvényei, az egyházak, civil szervezetek eseményei, sőt a magánkezdeményezésű közösségi programok is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. értesíti a lakosságot, hogy a kidobott fenyőfák begyűjtését egészen a hónap végéig végzi.

Szerencs Város Önkormányzata az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről szóló 12/2009. (III.19.) számú önkormányzati rendelet, valamint a 178/2019. (X.08.) Öt. határozat alapján 2019. december 03-án 10 órai kezdettel versenytárgyalást tart az alábbi önkormányzati tulajdonú területek elidegenítésére.

A Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskolában a hagyományoknak megfelelően idén is nyelvi témahetet szerveztek november 11 és 15 között.

Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. november 20-án Ondon közérdekű fórumot, november 21-én Szerencsen közmeghallgatást tart, melyre tisztelettel várják az érdeklődőket.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.