Kultúra - Hagyomány

Immár második alkalommal rendezik meg május 30. és június 4-e között a Rimay János Alapítvány szervezésében zajló nemzetközi irodalmi találkozót, a Kárpát-medencei és V4 Költészeti Fesztivált. Az országosan egyedülálló költészeti ünnepség során a Kárpát-medence magyar ajkú költői mellett a V4 országok ismert és elismert poétái is Magyarországra látogatnak. A hatnapig tartó, író-olvasó találkozóknak és szimpóziumoknak egyaránt teret adó fesztiválra Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Szerbiából és Romániából is érkeznek költők.

A programsorozat május 30-án a szerencsi Rákóczi-vár lovagtermében vette kezdetét. A megjelenteket Filip Gabriella főkönyvtáros és egyben a szerencsi esemény házigazdája köszöntötte. A találkozón részt vett Alicja Maria Kuberska (Lengyelország), Fecske Csaba, Kürti László, Vincze Ákos, Zemlényi Attila, Zsille Gábor, valamint Balogh Erzsébet és Kováts Marcell verséneklők.

A vedégek is kérdezhettek a kortárs költőktől.

A kortárs költőknek Filip Gabriella tette fel a kérdéseket, de az esemény végén lehetőség volt, hogy a vendégek is feltehessék. Kérdésként vetődött fel, hogy vajon meg lehet-e élni ma hazánkban pusztán költészetből. A válasz igen egyöntetű volt: szinte lehetetlen. Az is elhangzott, hogy még a 20. század első felében csak nagyon kevés női költő volt hazánkban, mára teljes bizonyosággal kijelenthető, hogy a 40 év alatti költők döntő többsége nő. A férfiak egyre jobban háttérbe szorulnak. A megjelentek arra a kérdésre is választ kaptak, hogy mi számít általánosságban véve jó versnek. A költők válaszul elmondták: összeségében mindegy, hogy milyen a műfaj, versalkotásnál csak az számít igazán, hogy szívünk legmélyéről jöjjön a mondanivalónk.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.