Megye

Szórakoztató zenék, finom ételek, önfeledt kikapcsolódás. Így jellemezhetnénk a VII. Monoki Babfesztivált, amit július 12-én és 13-án rendeztek meg.

Az esemény első napján a zenei koncertek mellett karneváli felvonulás gondoskodott a jó hangulatról, amit a megnyitó ünnepség követett, ahol Bártfay Emese a település első embere köszöntötte a látogatókat. A második nap főzőversennyel vette kezdetét. Tizennégy üstben készültek a különleges babos éltelek, amit ezúttal is szakavatott zsűri értékelt.

A gasztronómiai megmérettetés első helyét a Szerencsi Polgármesteri Hivatal csapata érdemelte ki, aki egy egész menüsort tálalt fel a bíráknak. A második helyen Alsódobsza csapata végzett a bronzérmet a Bekecsi Közösségfejlesző Egyesület érdemelte ki. A nap folyamán neves előadók adtak műsort.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.