Megye

Harminc éve, az akkor 220 egyesülést tömörítő Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetsége Pintér Sándor, akkori országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére vette fel az Országos Polgárőr Szövetség nevet. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség július 31-én tartotta meg éves közgyűlését a Rákóczi-vár színháztermében.

A megjelenteket Dr. Szemán Ákos a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese köszöntötte, majd ismertette a napirendi pontokat és a felszólalókat. Elhangzott, hogy az 1990-1991-es években a rendszerváltás után az új államszervezet nem volt a helyzet magaslatán. Rossz volt a közbiztonság. A falvakban, városokban sorra alakultak meg az úgynevezett rendvédelmi csoportok. Ezek kezdetben egymástól függetlenül, elszigetelten működtek. A helyi önvédelmi szervezeteket 1991 végére egyesítették, s ezáltal országos mozgalommá fejlődött.

A Belügyminisztérium és a rendőrség kezet nyújtott, s a jogszabályok szerint immár országos szinten működtek tovább. „Itt vagyunk most harminc év távlatában, az eredmények magukért beszélnek, az országnak van egy olyan civil szervezete, amely nem öncélú és nem csak hobbiból tevékenykedik, hanem másokon akar segíteni” – fogalmazott beszédében Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke.

Az eseményre több mint 150 polgárőr érkezett a megye különböző részeiből. Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke beszámolójában hangsúlyozta az idei év nehézséget. A koronavírus-járvány a polgárőrséget is jelentősen visszavetette, új kihívások elé állította. Elmondta, hogy a pandémia ellenére a kistelepüléseken a polgárőrök is kivették részüket a védekezésben. A rászorulóknak elmentek gyógyszerért, élelmiszert szállítottak, korházba vitték őket, lakásuknál egy nap többször is ellenőrizték egészségi állapotukat. Lényegében karitatív feladatokat láttak el. Csóra György hangsúlyozta, hogy rendkívül büszke az „Egy iskola, egy polgárőr” programra, amely Megyaszóról indult és mára már országos méretűvé nőte ki magát. „A megyében a szövetség mára már komoly taglétszámot alakított ki, több mint kétszáz egyesületben közel hatezer önkéntes polgárőr dolgozik” – hangsúlyozta Csóra György.

A beszédeket követően a vezetőség ismertette a szövetség 2020-ban végzett munkáját, az idei évi költségvetést és a következő év kihívásait. Az esemény végén Túrós András az OPSZ elnöke, dr. Kiss Attila vezérőrnagy az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság vezetője és dr. Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője kitüntetéseket adott át a polgárőröknek, helyi vezetőknek a harminc éves szolgálatért. Városunkból Oláh János, a Szerencsi Polgárőr Egyesület parancsoka vehette át a kitüntetést.

Fotó: Nagy István

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.