Angyal Györgyné már 42 éve dolgozik óvodapedagógusként városunkban. 2005-től az intézményvezetői tisztséget is ellátja a Szerencsi Óvoda és Bölcsődében, emellett a Gyermekkert Alapítvány kuratóriumi elnöke. Gyermekszeretete és a pedagógusi pályához való elhivatottsága példaértékű.
Angyal Györgyné tősgyökeres szerencsi lakos: itt született és fiatalkori éveit is itt töltötte. – Azzal is büszkélkedhetek, hogy ez a csodálatos óvoda, amit felújítottak és ahova én is egykor jártam, a nagyszüleim területe volt. Kétéves koromig itt éltem a bátyámmal együtt, a nagyszüleimnél nevelkedtem, miközben a szüleim építkeztek – kezdi Marika néni.
Édesanyja szakácsnőként dolgozott az iskolában, édesapja pedig gépkocsivezetőanyagbeszerző volt a Szerencsi Csokoládégyárban. Marika néni a pedagógusi hivatás szeretetét már iskolás korában magába szívta. – Nagyon jó tanárok vettek körül, támogattak a tanulásban és sokat segítettek nekem. Látták, hogy édesanyám sokszor egyedül van, így délután napköziben maradtam.
Kisgyermekként nem a tévé előtt ültem, hanem igyekeztem mindig valamit csinálni: nyírtam, vágtam, ragasztottam, rajzoltam, olvastam. A pedagógusi szakma folyamatosan épült be az életembe, a gondolkodásomba, az elképzeléseimbe.
Olyan sok jó példa volt előttem: a tanárok, tanítók, akik örömmel és szívesen tanítottak és szeretettel vettek körül. Úgy vélem, hogy a szeretet és az empátia a pedagógusi pálya egyik fő mérföldköve, fő pillére. A középiskolai évek idején egyszer felkértek, hogy kísérjem el a gyerekeket Zánkára az ifjúsági táborba.
Óriási kihívás volt, és egyben indíttatás is, hogy ez a pálya talán nekem való. A gimnáziumból kikerülve már tudtam, hogy pedagógus szeretnék lenni – mondja. – Orosz-magyar szakra jelentkeztem annak idején, de sajnos egy pont híján nem vettek fel. Tanácsi alkalmazottként az akkori Szerencsi Csokoládé és Cukorgyár óvodájában dolgoztam egy évig. Nagy örömmel emlékszem vissza Komlósi Ilonka nénire, az akkori a vezetőre, aki felfedezte bennem az óvodapedagógusi tehetséget.
Különböző feladatokra kért fel: dekorálni, diafilmekből meseillusztrációkat festeni a falra, melyet nagy élvezettel csináltam. Sokat énekeltünk a nagyszerű kollégákkal együtt sok és rengeteg hasznos dolgot tanultam tőlük – meséli Marika óvónéni. Sárospatakon végezte el az óvodapedagógusi szakot. 1980-ban diplomázott és közben férjhez ment, egy fia és egy lánya született.
– Sokat gondolkodtam rajta, hogy sikeresebb lettem volna-e, ha a tanári pályára megyek, de nem bántam meg, mert most is azt mondom: ha ma újrakezdhetném, akkor is óvodapedagógus lennék.
Ezt a feltétel nélküli szeretetet, ezt a sok csodás gyermekkori évet, a mosolyt, az ölelést, a simogatást máshol nem kaphatnám meg. Úgy gondolom, hogy ez az élethivatásom. Ezt igyekeztem a 42 év alatt véghezvinni. Egy óvónőnek sok mindenhez érteni kell, a gyermekneveléshez kapcsolódó szaktudományokból sok ismerettel kell rendelkeznie (matematika, környezet, vizualitás, ének) valamint a tolerancia, és elsősorban a gyermekek szeretete, ami nagyon fontos – mondja.
A főiskola után Szerencsen kezdett el dolgozni. – 1977 szeptemberében kerültem közalkalmazotti státuszba, és azóta folyamatosan itt vagyok már 41 éve, de összeségében 42 évet töltöttem a pályán. Ezidő alatt sok minden megváltozott: egy generáció felnőtt, átalakult a gazdasági, társadalmi életünk. Megjelent sok olyan pszichológiai jellegű probléma, ami rá világított arra, hogy valamit változtatni kell, ezért a nyelv és beszédfejlesztő szakvizsgára jelentkeztem, melyet a Budapesti Bárczi Gusztáv Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozatán Egerben végeztem el.
Egy pedagógusnak meg kell találnia azt a kapaszkodót, amivel folyamatosan meg tud újulni. Lényeges az innováció. Mondhatom, hogy hosszú ideje vagyok a pályán, de ha nem tudok megújulni, fejlődni, változni akkor fásulttá válhat egy pedagógus. Muszáj felvenni az ütemet ezzel a gyorsan fejlődő korral – tette hozzá.
2005-ben pályázatot írtak ki a szerencsi óvodák vezetésére, ekkor került Angyal Györgyné a nevelési intézmények élére. – Mindig szerettem a megmérettetést, és a kihívásokat. Ebben az elképzelésemben támogattak a munkatársak – kollégák, nevelőpedagógusok, dajkák –, akik maximálisan segítették munkámat és én hálával, köszönettel tartozom nekik.
Nyilván a kor előrehaladtával egyre több tapasztalatra tettem szert, szeretem ezt a munkát. Azért, hogy a vezetői ismereteimet tovább fejlesszem jelentkeztem a BME közoktatásvezetői szakára, majd 2008-ban sikeres szakvizsgát szereztem. A pedagógus pályán nagyon fontos a gyerekek érzelmi biztonsága, a szeretet, a rájuk való figyelés és törődés. Szeretni kell a különleges bánásmódot igénylő gyermekeket is és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a gyermek az óvodás kor végére megfeleljen az iskolaérettség kritériumainak. Nekünk a főiskolán azt tanították, hogy amikor egy pedagógus belép egy terembe, vagy egy csoportba, akkor a gondját kívül hagyja és átadja magát a gyerekeknek – folytatja Angyal Györgyné.
Marika óvónéni az óvodavezetés mellett a dajkaképzésben is részt vállalt. – Több felnőttképzési intézmény kért fel arra, hogy oktassam a képzésben résztvevőket, ami tényleg örömömre szolgált. Mindig vannak új elvárások, követelmények, amit érdemes a technikai alkalmazottaknak is betartani és nekünk vezetőknek az új ismeretet átadni a régi dolgozóknak. Azt is tanítjuk, hogy a dajkanéni az óvónő társa, és az együttműködő szoros kapcsolatuk kihat a gyermekcsoportok életére is – tette hozzá.
Marika néni azt mondja, hogy hétköznap nagyon kevés az ideje, de szívesen olvas regényeket és keresztrejtvényt fejt, gyógynövényeket gyűjt, barkácsol és nagy sétákat tesznek. – A kislányomék Ausztriában élnek, időszakonként hosszabb hétvégéket töltünk náluk, akkor túrákat, kirándulásokat szervezünk. A környékbeli osztrák hegyeket már bejártuk, és szívesen újra elmegyünk azokra a helyekre, hiszen nagyon jó feltöltődni, magunk mögött hagyni a feladatokat, csak így tudunk újra erőt meríteni az újabb kihívásokhoz.
borítókép: illusztráció