Portré

Dr. Gálné Dr. Bíró Mariann fogorvosként dolgozik Szerencsen. A közelmúltban tartott Semmelweis-napon – több szerencsi orvossal együtt – ő is megkapta a címzetes főorvosi kinevezést. Vele beszélgettünk.

Dr. Bíró Mariann Egerben nőtt fel, ott töltötte a gyermekkorát és végezte el az általános, majd a középiskolát. Az érettségi után a Debreceni Orvostudományi Egyetem Fogorvosi karára nyert felvételt. Már kisgyermekként eldöntötte, hogy fogorvos szeretne lenni. – A doktori pálya egyértelmű volt számomra, már óvodás koromban azt mondtam: hogy fogorvos leszek. Azt szoktam tanácsolni a szülőknek, hogy a gyerekeket ne csak akkor vigyék el az orvoshoz amikor már fáj a foguk, hanem játékos módon kell megismertetni velük a fogászatot.

Az én apukám nagyon okosan csinálta, amikor kisgyermekként elvitt engem a fogászatra. Akkor teljesen elvarázsolt a dolog és ezután tudatosan erre a pályára készültem. A gimnázium végén sok osztálytársam gondolkozott még, hogy mit is tanuljon a későbbiekben, én pedig mindig is tudtam – kezdi Dr. Bíró Mariann. A fogorvosi szakot 31-en kezdték meg az évfolyamán és végül 11-en fejezték be. Az egyetemen ismerte meg férjét Dr. Gál Tamást, aki háziorvosként dolgozik Szerencsen. Három gyermekük született. A diploma megszerzése után Bíró Mariann egy évig Miskolcon dolgozott. – Amikor 1995-ben végeztem az egyetemen, éppen átalakulóban volt a rendszer és a végzős fogorvosoknak nehéz volt elhelyezkedni.

Egy kollégám mondta, hogy Miskolcon az egyik fogászatban van még egy szabad pozíció, így kerültem a Dental Softba és egy évig ott dolgoztam. Nagyszerű volt az az időszak, hiszen ott egyszerre több fogorvos is dolgozott. Meg tudtam kérdezni az idősebbeket, hogy bizonyos helyzetekben hogyan tovább. Az ott töltött év szakmailag rendkívül sokat számított nekem. Aztán megtudtam, hogy Szerencsen megüresedett egy fogorvosi állás, amit megpályáztam és meg is kaptam 1996-ban – mondja a doktornő. 1997-ben megszerezte a szakvizsgáját, majd jelentkezett az úgynevezett tutor programba és 2002-től oktató fogorvosként is dolgozik. – Az egyetemen megtanuljuk az alapokat, de sok minden csak munka közben derül ki.

Annak, aki a diploma megszerzése után rezidens képzésre jelentkezik, három évig kell elhelyezkednie egy tutor mellett. Folyamatosan vannak rezidenseim és a két asszisztensemmel is hosszú évek óta dolgozunk együtt – tette hozzá Bíró Mariann. Azt mondja, hogy munkájában a kreativitást szereti a legjobban. – A fogászat nemcsak a fogak betöméséről szól, mert ha csak ennyi lenne, akkor az nagyon monoton volna. Egy szájról teljes egységben kell gondolkodni. Nyilván egy 20 év körüli embernek csak tömésre van szüksége, de a 40- 45-éves kor körülieknek sokszor egyéb problémái vannak és akkor én mindig komplex egészben nézem a szájat, és a fogtechnikusom is partner ebben. Ezt gyakorlatilag egy építész és egy mérnök munkájához is hasonlíthatnám, de itt úgy kell kitalálni a rendszert, hogy az jól is működjön a rágó-erőkre gondolva. Ki kell találnom a pótlásokat, aminek számtalan variációja lehet. Nagyon kreatív, ez az élvezetes a fogászatban.

Színesíti amunkámat, hogy gyerekek is jönnek a rendelőbe, hiszen ez egy vegyes fogászat. Legkevésbé a foghúzást szeretem, mert az egy megfordíthatatlan folyamat. Sajnos van olyan eset, amikor már szükséges kihúzni, de arra törekszem, hogy megmentsem a fogat amíg lehet – hangsúlyozta Dr. Bíró Mariann, majd hozzátette ezt a pályát annak ajánlja, akinek jó a kézügyessége. – Én nyolc évig hegedültem és ez jól felkészített a fogászatra is. Mindenképpen ügyes kezekkel kell rendelkezni, mert bár úgy tűnik, hogy egy szondát és egy tükröt megtartani nem nagy dolog, de vannak helyzetek, amikor finom mozgásokra is szükség van. Akinek kevésbé ügyes a keze, az ne annyira gondolkozzon ebben a szakmában.

Megfigyeltem a rezidenseimet is, és úgy gondolom, hogy mindegyikükben van egyfajta vonzódás és tudatosság a fogászat felé – mondja. Bíró Mariann szabadidejében szeret sportolni: korábban zumbázott most pedig hastáncol. Ezen kívül elvégzett egy asztrológia tanfolyamot, és hisz abban, hogy az emberek maguk is irányíthatják a sorsukat. – Iskolás koromban, nagyjából 10 évesen írtunk egy dolgozatot arról, hogy ki, hogyan képzeli el a jövőjét 30 éves korában. Az egyik osztálytalálkozóra elhozta az osztályfőnökünk és felolvasta. 10 évesen azt írtam a lapra, hogy 30 éves vagyok, a férjem körzeti orvos és egy fiam és egy lányom van. Ezt túlteljesítettük, mert háromgyermekünk született, de a többi így van.

Az osztálytalálkozón mindenki le volt döbbenve, hogy ezt én ilyen pontosan kitaláltam. Azt gondolom, hogy az ember képes irányítani az életét. Ha optimistán, pozitívan gondolkodunk, akkor bevonzzuk a pozitív energiát. Ehhez persze olyan dolgot kell elképzelni, ami reális lehet – folytatja Bíró Mariann. A doktornő szereti a művészetet, a kultúrát, és gyakran járnak hangversenyekre a családjával. Nagy hobbija még az utazás is. – Mondhatjuk, hogy bejártuk a világot a férjemmel, mert minden kontinensre ellátogattunk már. Ketten is sokat szoktunk utazni, de gyakran megyünk a gyerekekkel nyáron nyaralni, vagy télen síelni. Kínában még nem jártunk, talán az lesz a következő nagy úti cél.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.