Szabadidő - Életmód

A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtárban június 25-én a bútorfestés és a gyertyakészítés szakkör résztvevőinek munkáiból nyílt kiállítás.

A megjelenteket Király Judit, az intézmény igazgatója köszöntötte. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a tavalyi évben már két sikeres tanfolyamot zártak le, a nemezelést és a mézeskalácskészítést. Kiemelte, hogy az idei bútorfestés rendkívül tanulságos volt, és a megszerzett tudást a Rákóczi-várban lévő régi bútorok felújításánál is alkalmazni fogják. Nyiri Tibor polgármester is megtekintette a kiállítást, majd beszédében méltatta a program sikerét. Elhangzott, hogy a vitrinben lévő tárgyak bizonyítják a résztvevők szorgalmát és hangsúlyozta, hogy a megszerzett tudást tovább kell adni a fiatalabb generációknak, így biztosítva mesterségek fennmaradását.

A bútorfestés szakkör során a résztvevők megtanulták a tervezés, színkeverés és szerkesztés fortélyait, valamint különböző tájegységek alapvető motívumait is megismerhették. A gyertyakészítés már egy kicsivel nagyobb kézügyességet kívánt. A tanfolyam során a hagyományos gyertyaöntés mellett olyan technikákat is elsajátítottak, mint a mártás, forgácsolás, tekerés és úsztatás. Ennek eredményeként számos kreatív és modern gyertya született.

A tanfolyamok az online térben működő aszakkor.hu nevű felületen keresztül valósultak meg, amelyet a Nemzeti Művelődési Intézet hozott létre. Célja, hogy a hagyományos kézműves tevékenységeket bemutassa, rendszerezze és népszerűsítse, elősegítve ezzel a közösségépítést és a helyi identitás erősítését. A program különös figyelmet fordít a meglévő értékekre való ráirányításra, a közösségi együttműködések elősegítésére, valamint a népi kézművesség tudásanyagának átörökítésére.