Aktuális

Újra a szerencsi Rákóczi-várban találkoztak a különleges történelmi hangszer, a tárogató mesterei június 23-25. között.

A megnyitón Nagy Csaba tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület alapító elnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében örömének adott hangot, hogy a rendezvényre a határon túlról, sőt még Ausztráliából is érkeztek a hangszer művelői. Külön köszönetet mondott Szerencs Város Önkormányzatának, hogy évről évre helyszínt biztosít a három napos eseménynek. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője beszédében elmondta, fontosnak tartja a magyarság összetartását és a következő generáció kulturális fejlesztését. Kiemelte, hogy a fúvós hangszer nem véletlenül lett 2015-ben Hungarikum hiszen, ha megszólal pontosan ki tudja fejezni a magyarság lelkét, azt amit éppen érzünk. Hozzátette, büszkék vagyunk a történelmünkre, mi egy erős nemzet vagyunk és a tárogató képes arra, hogy ezt képviselje – hangsúlyozta Koncz Zsófia.

Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere Szerencs Város Önkormányzata nevében üdvözölte a megjelentek, majd a megnyitót követően lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy köszönettel tartozunk mindazoknak, akik korábban tettek azért, hogy a tárogatósok évente a városunkban találkozzanak. „Örömmel tölt el, hogy a Kárpát-medencének egy olyan hangszerét őrzünk, amire büszkék lehetünk, amit mindenki el tud fogadni zenei ízléstől függetlenül” – mondta a városvezető. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy a fiatalabb generáció is megismerje a tárogatót. „Fontos, hogy ők is úgy gondolják, hogy ezt a hangszert meg kell őriznünk, hiszen a tárogató az összetartozás és a magyarság egyik nagy jelképe” – nyomatékosította a polgármester. Nyiri Tibor szerint minden lehetőséget meg kell ragadni és támogatni kell, ami a magyar kultúrát ápolja, s ha ezzel még Szerencs jó hírét is öregbítjük, annak duplán lehet örülni – nyilatkozta a polgármester.

A beszédeket követően a megjelentek szakmai előadások keretein belül osztották meg egymás tapasztalatait, majd az este hangversennyel lepték meg a szerencsieket, amelyen főként klasszikusokat adott elő a Gregus Tárogató Kvartett és Kiss Gy. László Liszt Ferenc-díjas művész. A három napos rendezvény alatt a tárogatósok felkeresték a térség több történelmi nevezetességét is, hogy az ott élőknek szintén elvigyék a hangszer varázsát. A 26. Országos Tárogató Találkozó június 25-én zárta kapuit.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.