Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztek október 20-án városszerte Szerencsen.
A programsorozatot a reggeli órákban a Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola diákjainak színvonalas műsora nyitotta, akik a Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelepen, a névadó emléktáblájánál idézték fel a múlt eseményeit. A tanulók előadását követően az önkormányzat és az intézmény képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A megemlékezés a Jókai úton lévő emléktáblánál folytatódott, ahol a Bolyai János Katolikus Általános Iskola tanulói és pedagógusai adtak műsort. A megjelenteket Horváth Zsuzsa pedagógus köszöntötte, aki ifj. Tatay Zoltán hőstetteit méltatta. „1956. október 24-én felvette a fehér orvosi köpenyt és elindult életeket menteni Budapest utcáin. A Harminckettesek terén egy kapualjba húzódott a golyózápor elől. Nem messze tőle egy segítségért könyörgő súlyos sebesültet vett észre, akihez később odahúzódott. A fehér köpenyében könnyű célpont volt, végül géppisztolysorozat végzett vele. Élettelen teste még másnap reggel is a téren feküdt. Hónapokkal később, 1957 márciusában került végső nyugalomra a szerencsi református temetőben” – mondta a tanár, aki hozzátette, hogy temetése a forradalom leverését követő utolsó nyilvános, néma tüntetése volt. A beszédet követően a műsort adó gyerekek mécseseket helyeztek el, majd az önkormányzat, az iskola és az állatorvosi rendelő képviselői megkoszorúzták az emléktáblát.
A délelőtti megemlékezések utolsó állomása Nagy Imre, egykori miniszterelnök mellszobránál volt, ahol Király Judit, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár megbízott igazgatója mondott beszédet, felidézve az egykori miniszterelnök életének főbb állomásait. Ezután Galgóczi Ferencné szavalata következett. A többi helyszínhez hasonlóan itt is koszorúkat és mécseseket helyeztek el. A megemlékezés október 23-án, 9 órakor folytatódott a szerencsi Kossuth téren.
Borítókép: A Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai megemlékezés közben.