Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Ehhez az eseményhez kapcsolódva tartott a szerencsi önkormányzat és a művelődési központ megemlékezést a hivatal előtti országzászlónál.

Első alkalommal érkezett május 25-én Szerencsre a Richter Egészségváros, ahol a Rákóczi úton és a várkertben gyűjthették az adománypontokat a résztvevők a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet (ESZEI) részére. A lakossági összefogásának köszönhetően a nap végére összesen 15.803.500 Ft adomány gyűlt össze, amelyből egy csontsűrűség mérő készülék beszerzését fogja megvalósítani a rendelőintézet.

Forgalomból kivont könyvek vásárát tartják a szerencsi bibliotékában. A kötetek között kalandregények, szakkönyvek, ifjúsági regények és krimik is szerepelnek.

Az idén 18. alkalommal rajtolt el május 3-5. között Magyarország egyik legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával is teljesíthetnek a résztvevők.

  • Galéria:

A Rákóczi úton és várkertben május 25-én az egészségé lesz a főszerep, ugyanis a Szerencsre érkezik a Richter Egészségváros. A magyar gyógyszergyártó vállalat május 9-én sajtótájékoztató keretében részletesen ismertette a programokat.

  • Galéria:

A Magyar Posta Zrt. tavaly értesítette Szerencs Város Önkormányzatát arról, hogy az ondi postát bekapcsolják az Integrált Postai Hálózatba (IPH), ami lényegében a munkafolyamatok digitalizálását jelenti.

Szerencs Város Önkormányzata 1998 óta minden évben – idén már 26. alkalommal – ünnepli Szerencs Város Napját április 20-án, emlékezve arra, hogy 1605. április 17–20. között itt tartottak országgyűlést, amelyen Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották. A képviselő-testület hagyományosan ekkor adja át a kitüntetéseket azoknak, akik az elmúlt években hozzájárultak a település gazdasági, társadalmi és szellemi életének fejlődéséhez. A kitüntetések átadására április 19-én került sor a Rákóczi-vár színháztermében.

Szerencs Város Önkormányzata 1998 óta minden évben – idén már 26. alkalommal – ünnepli Szerencs Város Napját április 20-án, emlékezve arra, hogy 1605. április 17–20. között itt tartottak országgyűlést, amelyen Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották.

További cikkeink …