Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának szervezésében február 3-án a vasútállomásnál található emlékműnél helyeztek el mécseseket, és tették tiszteletüket a megjelentek azok előtt, akiket 78 évvel ezelőtt hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. Szerencs Város Önkormányzatának nevében Nyiri Tibor polgármester gyújtott mécsest.
Több mint negyvenezer látogató
Nagy sikert aratott Szerencsen a hőlégballon és az ünnepi fények. A szervezők becslése szerint negyvenezernél is többen voltak kíváncsiak a Világörökségi Kapuzatnál kiállított ünnepi fényekre, amit egy hónapig lehetett megtekinteni.
A vállalkozókat köszöntötték Szerencsen
A hagyományoknak megfelelően január 6-án ismét újévköszöntő fogadásra hívta a helyi vállalkozókat, az intézmények vezetőit és a partneri kapcsolatban lévő szervezetek képviselőit Szerencs Város Önkormányzata. A Bolyai János Katolikus Általános Iskolában megtartott eseményen a megjelenteket Nyiri Tibor polgármester köszöntötte.
Elszállítják a fenyőfákat
A BMH Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a társaság a kidobott fenyőfák begyűjtését a korábbi évekhez hasonlóan idén is januárban végzi. A szolgáltatási területükön lévő családi házas övezetekben a karácsonyfák elszállítása a kijelölt napokon folyamatosan történik.
A harmadik adventi gyertya is lángra lobbant
Az adventi koszorú harmadik gyertyája december 11-én lobbant lángra városunkban. A megjelenteket Balázs Pál református lelkész köszöntötte.
Mikulás járt a szerencsi óvodában
Izgatottan várták december 6-án a Mikulást a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Napsugár, valamint Gyárkerti épületrészében. A csöppségek a pedagógusokkal együtt zenés műsorokkal, versekkel és énekekkel kedveskedtek a szakállas piros ruhás jótevőnek, aki minden gyermeknek ajándékot osztott.
Fellobbant a második adventi gyertya lángja
Életre keltették a remény lángját Szerencs adventi koszorúján. A második gyertyát Szarvas Péter római katolikus plébános és a műsort adó gyermekek lobbantották fel december 4-én, a Rákóczi-vár udvaros palotaszárnyán.
Az utolsó simításokat végzik a 37. számú főúton
Átadták a négysávosra kibővített 37. számú főút Újharagod és Bekecs közötti, tíz kilométer hosszú szakaszát november 28-án, az újharangodi körforgalom közelében.
Fellobbant az első gyertya lángja
Szerencsen is fellobbant november 27-én az első gyertya a város adventi koszorúján. A Rákóczi-vár udvarán megtartott eseményen a megjelenteket Mezei Marianna, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte. Beszédében háláját fejezte ki Zavodnyik Györgyné és családja felé, hiszen ők ajánlották fel az udvaron álló feldíszített fenyőfát, amiben egészen Vízkeresztig lehet majd gyönyörködni.
Tájékoztató az ünnepi fényekről
Szerencs Város Önkormányzata a magas energiaárak miatt és a takarékossági szempontokat is figyelembe véve az idén nem kapcsolja fel a karácsonyi fényeket és a Világörökségi Kapuzatnál lévő installációt, amik az elmúlt évben már turisztikai látványossággá nőtte ki magát. Annak érdekében, hogy megmaradjon a karácsonyi hangulat a városban Kretovics István, a Szerencsi Kisgép- és Fénycentrum vezetője saját költségén vállalta, hogy az idén is felkapcsolja az ünnepi fényeket.