Gőzerővel készülnek a táncosok. Hetente 2 alkalommal próbálnak a Rákóczi-vár színháztermében.
Így válasszuk ki a számunkra megfelelő mosógépet! (X)
A megfelelő mosógép megtalálása néha nem is egyszerű feladat. Összegyűjtöttük azokat a szempontokat, amelyekre mindenképpen érdemes figyelmet fordítani.
Forgalomkorlátozás és útlezárás
Koncz Ferenc országgyűlési képviselőtől, Szerencs korábbi polgármesterétől és díszpolgárától július 17-én (péntek) 16 órakor vesznek végső búcsút a helyi temetőben.
Felavatták az új játszóteret
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Zöld Város projekt keretében, Európai Uniós támogatásból, új játszótérrel bővült Szerencs, az Erzsébet téren.
Az egészségügyben dolgozókat köszöntötték
A magyar egészségügy napját 1992 óta július 1-jén tartják Magyarországon, hiszen 1818-ban ezen a napon született a magyar egészségügy egyik legkiemelkedőbb alakja, Semmelweis Ignác. Szerencsen, június 30-án köszöntötték a város egészségügyi dolgozóit, rendhagyó módon a Szántó J Endre Egészségügyi és Szociális Intézet udvarán.
Új alapanyagú 100 forintos érmék
Korszerűbb fémötvözetre cseréli a 100 forintos érmék alapanyagát a Magyar Nemzeti Bank. A jelenleg használt 100 forintos érmék továbbra is forgalomban maradnak.
Rendőri ellenőrzés Szerencs főutcáján
A Szerencsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrei fokozottan ellenőriznek az elmúlt időszakban felújított szerencsi Rákóczi és Bekecsi úton.
Körömig futottak
Június 27-én rendezték meg a III. Rákóczi-emlékfutást, melynek kiindulópontja Szerencs volt.
Átadták a megújult útszakaszt
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-tól kezdődően a Komplex útfelújítási Program keretében országosan több mint 680 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el.
Megnyílt a parkoló
Szerencs Város Önkormányzata a közmunka program segítségével egy több mint 50 férőhelyes parkolót hozott létre a vasútállomással szemben.