A szürke gém egy költöző madár, az európai állomány nagyobb része Afrikában tölti a telet, néhányuk azonban mégis úgy dönt, hogy Magyarországon marad a leghidegebb hónapokban is.
Tilos a hókotrót előzni!
A Magyar Közút szakemberei folyamatosan, ütemezetten végzik az országos hálózaton a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat. A közútkezelő járműveit azonban sok esetben szabálytalanul közlekedő autósok akadályozzák a munkavégzésben, amikor a gyorsforgalmi utakon konvojban haladó gépek közé hajtanak. A közútkezelő gépei folyamatosan az országos utakon teljesítenek majd szolgálatot, ezért a hasonló szituációk elkerülése érdekében arra kér mindenkit a Magyar Közút, hogy – a KRESZ szabályok szerint – ne előzzék meg a munkagépeket és tartsanak tőlük megfelelő követési távolságot.
Szlovákiában elszabadult vasúti szerelvény gurult be Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe
Az elszabadult vonat összesen 25 kilométert haladt anélkül, hogy meg tudták volna állítani.
Tájékoztatás a kidobott fenyőfák gyűjtéséről
A korábbi évekhez hasonlóan a családi házas övezetben a „nyugdíjazott” fenyőfák begyűjtése a vegyes hulladék gyűjtési napjain folyamatosan történik.
Ismét a miskolci lett Európa legszebb adventi villamosa
A miskolci adventi villamos ötödször is elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet – közölte a Miskolc Városi Közlekedés Zrt.
Új fizetős utak a térségben 2022 januártól
2022 január 1-jétől fizetőssé vált az M30-as új szakasza, a Miskolc és Tornyosnémeti közötti 56,8 km hosszú, 2021 októberében átadott kétszer kétsávos gyorsforgalmi út.
Akciónapok az oltópontokon
Az oltási akcióhetek sikerére és az omikron vírus magyarországi megjelenésére tekintettel újabb oltási akció lesz december 16. csütörtök és december 18. szombat között a kórházi oltópontokon. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval fel lehet venni akár az első, akár az elmaradt második, akár a megerősítő harmadik oltást. A megerősítő oltás mindenkinek ajánlott, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg előző oltásait.
Körforgalom-építés útlezárással
A 37-es számú főút négysávossá építésének részeként a (25+800 km szelvényében) Bekecsnél a Béke út csomópontjában körforgalom kerül megépítésre.
Beiktatták az új megyei rendőr-főkapitányt
Magyarország belügyminisztere 2021. szeptember 1-jei hatállyal – az országos rendőrfőkapitány javaslatára – kinevezte dr. Kiss Attila rendőr vezérőrnagyot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének.
Szorosabbra fűzik a kapcsolatokat
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szikszói Járási Hivatala és a környező 24 település önkormányzata augusztus 27-én ötödik alkalommal Hernádkércsen tartotta a Szikszói Járás Napját.