Régi tervük válik valóra a legyesbényei lakosoknak, hiszen hamarosan megkezdődik közel nyolc milliárd forintból a „Szerencs központú agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása” című pályázat megvalósítása, aminek keretében a községben is kiépítik a szennyvízhálózatot - jelentették be a június 4-én megtartott sajtótájékoztatón.

Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd péntektől a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző - jelentette be az SE rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.

Az eredetileg tervezett március helyett csak a vasúti vágányzárat követően, várhatóan augusztusban kezdik el az "Erzsébet királyné hídjának" felújítását. A térség egyetlen közúti átkelőhelyének rekonstrukciója azonban így is közlekedési problémákat fog okozni.

A Szerencsi Szakképzési Centrum a Szerencsi Tankerületi Központtal közösen rendezett pályaorientációs konferenciát 2019. november 6-án, az SZSZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában.

40 évesek a Simai Ifjúsági Tábor és Vendégház bungalói. Az épületeket még 1979-ben kezdtél el építeni egy nagy összefogás keretében, és közel 3 éven át épültek.

Szórakoztató zenék, finom ételek, önfeledt kikapcsolódás. Így jellemezhetnénk a VII. Monoki Babfesztivált, amit július 12-én és 13-án rendeztek meg.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.